Sztrájkot terveznek a Villeroy dolgozói!

No de mi lesz a továbbiakban? Ez itt a nagy kérdés! A porcelángyár ugyanis hétfőn közleményt adott ki annak kapcsán, hogy Márki-Zay Péter javaslatára a közgyűlési többség eltörölte helyiadó-kedvezményét, és brutális, 113 milliós évi adót rótt ki rá. A vásárhelyi lakosok amiatt aggódnak, hogy „lex Villeroy” kapcsán hosszú távon a munkavállalókon csattan az ostor a jelentős forráskiesés miatt. 2020-ban nem – ennyit reagált a vállalkozás, mely arról már nem írt, hogy az azt követő évek terveit mennyiben befolyásolja a vásárhelyi közgyűlés által 2020-tól rájuk szabott súlyos teher, vagyis hogyan tovább; miként gazdálkodják majd ki a jövőben az éves szinten kieső 113 millió forintot. A Villeroy & Boch Magyarország Kft. közleménye alább olvasható.

„A hódmezővásárhelyi közgyűlés 2019. november 14-én hozott döntésével megszüntette a legalább 800 főt foglalkoztató helyi cégek 135 Ft/ m2 adókedvezményét, amely 2018-ban és 2019-ben volt érvényes a Villeroy & Boch Magyarország Kft.-re.

A várható döntésről az önkormányzat nevében Márky-Zay Péter polgármester előzetesen tájékoztatta a vállalat vezetését, így nem érte váratlanul sem a vásárhelyi ügyvezetést, sem az anyavállalatot a kedvezmény megszűnéséről szóló döntés.

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. az előzetes tájékoztatás alapján felkészülten várta a döntést, amely 2020-ban lép életbe. A vállalat által fizetendő többletadó semmilyen formában nem befolyásolja a Villeroy & Boch Magyarország Kft., és az anyavállalat 2020-ra vonatkozó terveit. Így sem a tervezett béremelés, sem a tervezett beruházások nem maradnak el, így értelemszerűen létszámleépítésre sem kerül sor” – tájékoztatta portálunkat Fehér Erzsébet, a Villeroy & Boch Magyarország Kft. kommunikációs vezetője.