Lelki délelőttöt tartottak a Kertvárosiban

A Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában járt Madassary Benvin Sebastian SVD, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatója.

Látogatásának célja az volt, hogy bemutassa a „10 éves Szent Gyermekség Művet”, melynek jelmondata: kis imával és kis áldozattal gyermekek segítenek gyermekeknek.

Lelki délelőttöt tartottak a Kertvárosiban 5

„Az egyház missziójának két fontos része – az ima és cselekedet. Azon kell fáradoznunk , hogy a gyermekeket hitben és missziós lelkületben neveljük” – mondta Sebastian Atya. Képes beszámolóján keresztül mutatta be, hogy hogyan segítenek a nehéz sorsú gyermekeken és körülményeiken.

Lelki délelőttöt tartottak a Kertvárosiban 2

Az iskolákban működő kis csoportokban a fő hangsúly a tettre váltott hit észre vettetésén van. A vállalásokat a gyermekek komoly küldetésnek tekintik, és munkájuk eredményeként közös örömteli együttlétekben részesülnek. A Kertvárosi Iskola számára nagy öröm, hogy az intézményben 8 éve működik gyermek missziós csoport.

Lelki délelőttöt tartottak a Kertvárosiban 1

Délután a pedagógusok hallgathatták meg az atya gondolatait, üzenetét.

„Legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek. De azt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek.”/1.Pét 3,15/

Lelki délelőttöt tartottak a Kertvárosiban 3 Lelki délelőttöt tartottak a Kertvárosiban 6