Vásárhelyi könyvtárosok az Őszi Tárlaton

Vásárhelyi könyvtárosok az Őszi Tárlaton

A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlaton a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár munkatársai számára tartott tárlatvezetést Képiró Ágnes. A Tornyai János Múzeum művészettörténésze, a tárlat társkurátora és társrendezője az Alföldi Galériában december 1-ig látható kiállítás sokszínűsége mellett a kiállítóművészek egyéni teljesítményére is ráirányította a látogatók figyelmét - írta meg lapunknak Arany-Tóth Attila.
Tisza 100 - Emlékkonferencia az Országházban

A kormány továbbra is a párbeszéd híve, nyitott a szakmai egyeztetésre

A szociális dolgozókat tömörítő szakszervezetek elégséges szolgáltatások mértékéről szóló javaslata elfogadhatatlan a kormány számára - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-t. A tárca szerint a javaslattal veszélyeztetik az ellátottak biztonságát, azaz hiányoznak a sztrájk jogi feltételei.

Gulyás Gergely: a kormány 645 milliárd forinttal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben

Tartalmában és módszertanában is átalakul a szakképzés

Tartalmában és módszertanában is átalakul a szakképzés, juttatásai az ösztöndíjak és a munkaszerződések rendszerén alapulnak majd, és módosul a szakképzésben oktatók jogállása - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Stratégiai megállapodást kötött az agrártárca és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Stratégiai megállapodást kötött az agrártárca és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A magyar agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése csak egy széleskörű társadalmi összefogás keretében valósulhat meg - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) között létrejött partnerségi megállapodás aláírását követően, hétfőn Budapesten.
Az árulkodó testbeszédről tartott előadást Petró Katalin a BFMK-ban 3

Az árulkodó testbeszédről tartott előadást Petró Katalin a BFMK-ban

Alig 10% a szavak szerepe, sokszor meg sem kell szólalnunk, hogy kommunikáljunk magunkról- hívta fel a figyelmet Petró Katalin tréner, coach a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban tartott előadásán. Éppen ezért nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a testbeszéd jelentőségével, az egyes jelek mit fejeznek ki. Van miből válogatnunk, ugyanis 1 millió mozdulat áll a rendelkezésünkre, és csak az arcunk segtíségével 250 ezer mimikai gesztusra vagyunk képesek.
Szijjártó Péter: növekedő migrációs nyomásra kell számítani a következő hónapokban

Szijjártó Péter: növekedő migrációs nyomásra kell számítani a következő hónapokban

A tél közelsége és Törökország szíriai offenzívájának európai megítélése miatt növekedő migrációs nyomásra kell számítani a következő hónapokban - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében.
Orbán Viktor az Európai Tanács új elnökével tárgyalt: "együttműködésre és a jó válaszok megtalálására törekszünk"

Orbán Viktor az Európai Tanács új elnökével tárgyalt: “együttműködésre és a jó válaszok megtalálására törekszünk”

Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután a Karmelita kolostorban fogadta Charles Michelt, az Európai Tanács (EiT) megválasztott elnökét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Új könyv született az alföldi szlovákság történetéről

Új könyv született az alföldi szlovákság történetéről

A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtárában mutatták be Tóth Istvánnak az alföldi szlovákság a két világháború közötti történetét földolgozó kötetét. A könyvbemutatón Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója beszélgetett a szerzővel - összegezte lapunknak Arany-Tóth Attila, közönségkapcsolati munkatárs.
Újra jár a mindszenti komp

Újra jár a mindszenti komp

Felújítási és karbantartási munkálatok miatt korábban felfüggesztették a kompközlekedést a Mindszenti Révátkelőnél. Mostantól azonban újra jár a komp, minden nap reggel fél 7-től délután 4 óráig.
Először szerveztek Erzsébet-tábort diabéteszes gyerekeknek 1

Novák Katalin: a nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők kapnak nyugdíjprémiumot

Minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kap nyugdíjprémiumot, amelyet a novemberi ellátással együtt fizetnek ki - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Czeglédy Csaba: Gyurcsány Ferenc szexivé tette az MSZP-t

Kitört az ellenzéki belháború Czeglédy miatt

A Momentum, a Jobbik és az LMP is nekiesett a DK-nak, amiért két fővárosi kerület is szerződést kötött Czeglédy Csabával. Gyurcsányék szerint viszont minden rendben - számolt be a Magyar Hírlap.
Soha nem volt még ilyen éles pengeváltás az ellenzéki térfélen

Megmutatkozott az ellenzék gátlástalansága és cinizmusa

Nettó nemzetárulás, hogy Fekete-Győr András nem a magyar, hanem egy román jelölt mellett kampányol a román elnökválasztáson – mondta Boros Bánk Levente, aki mérhetetlen cinizmusnak nevezte, hogy azok döntenek majd a fővárosban a közpénzekről, akik 2010 előtt gyakorlatilag csődbe vitték az országot - adta hírül a Magyar Hírlap.
Orbán-Salvini-csúcs: Olyan Európára van szükség, amely megvédi a határait

Matteo Salvinire kacsingat a néppárt?

Furcsa szövetségről, az Európai Néppárt és az olasz Liga lehetséges együttműködéséről cikkezett az európai sajtó. A Matteo Salvinivel való összefogást Orbán Viktor a májusi európai parlamenti választások előtt sürgette, akkor az ötlet süket fülekre talált a pártcsalád részéről. Az egyre gyengébb néppárti támogatottság, az erős olasz tagpárt hiánya, illetve a Merkel-éra közelgő vége ugyanakkor segítheti a Liga ügyét. Az olasz Corriere della Sera napilap szerint Joseph Daul leköszönő néppárti elnök már üzent is Salvininek - írja a Magyar Nemzet.
Migráció

Már a német belügyminisztérium is aggódik a balkáni migránshelyzet miatt

Már a német belügyminisztérium is aggódik a balkáni migránshelyzet miatt, a tárca belső elemzését megszerezte a Welt am Sonntag. A lap arról ír, hogy az elmúlt két évhez képest is erősödött a migrációs nyomás. Német kormánypárti politikusok segítségnyújtást sürgetnek Bosznia-Hercegovinának, hogy az ország meg tudja akadályozni a migránsok nyugat-európába áramlását. Az M1-en rendszeresen beszámoltak az egyre súlyosbodó migrációs válságról a Balkánon, a magyar kormány pedig folyamatosan több nemzetközi fórumon is cselekvést sürget. Úgy tűnik, Németország kezd feleszmélni – hangzott el az M1 Híradójában.
Tárlatvezetés Svájcból, a világhálón át

Tárlatvezetés Svájcból, a világhálón át

A 2018. évi, 65. Vásárhelyi Őszi Tárlat három kiemelt alkotójának műalkotásaiból az idei képzőművészeti seregszemle kiállításmegnyitójával egy napon, október 5-én nyílt kiállítás a Tornyai János Múzeumban, amely vasárnap tárlatvezetéssel búcsúzott a látogatóktól. A Rudnay-ösztöndíjat elnyert, s jelenleg Svájcban tartózkodó Kaliczka Patrícia festőművész a világhálón keresztül avatta be a finisszázs résztvevőit alkotói világába - ismertette lapunkkal Arany-Tóth Attila, közönségkapcsolati munkatárs.
1

Jó reggelt, Vásárhely!

Hűvös, borongós napunk lesz ma is. Csapadékra az előrejelzés szerint nem kell számítanunk ám a Napot ettől még keveset látjuk az égen. A hőmérséklet maximum 17 fokig emelkedik. Írja az Időkép.