Bemutatták Vásárhelyen a legújabb Szeremlei évkönyvet

Vásárhely és környékének legfrissebb helytörténeti kutatásait foglalja össze az új Szeremlei Évkönyv.

Presztóczki Zoltán, a Szeremlei Társaság titkára, az évkönyv társszerkesztője a városi könyvtárban rendezett könyvbemutatón a Rádió 7-nek elmondta, hogy a többi között Hadifogoly hódmezővásárhelyiek a nagy háborúban címmel Makó Imre tollából szerepel írás a kötetben, de évfordulóhoz kapcsolódó kutatások is helyet kaptak. Takács Ferenc szociáldemokrata politikusról is olvashatnak az érdeklődők az évkönyvben, aki az első hódmezővásárhelyi származású miniszter volt, és 125 éve született.

Presztóczki Zoltán hozzátette, 15 szerzőtől 20 írást tartalmaz a kötet, amelyet a Hódmezővásárhelyi Levéltárban vásárolhatnak meg az érdeklődők.

A Szeremlei Társaság titkára erről részletesen így beszélt: „Mindegy húsz írást tartalmaz. A levéltárban, a Bajcsy-Zsilinszky Endre 25 szám alatt lehet megvenni, 2500 forintért. Az ebből befolyó összegeket természetesen a következő évkönyv megjelentetésére fordítjuk.”

Forrás és fotó: radio7.hu