Fontos, hogy az új Puskás nemzeti sportszimbólummá váljon

Már biztos, hogy telt ház előtt játszik a magyar labdarúgó-válogatott Uruguay ellen november 15-én a Puskás Ferenc Aréna avatóünnepségén. Dénes Ferenc sportközgazdász szerint nemzeti ügyről van szó, hiszen nagyon sok magyar állampolgár hozzáadott értékének köszönhetően épülhetett meg a stadion.

Az esemény kétszeresen is emlékezetes lesz, hiszen ezen a mérkőzésen búcsúzik a kilencvenhétszeres válogatott Gera Zoltán.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) múlt héten bejelentette, hogy a mérkőzésre az összes jegy elkelt. Az értékesítést múlt pénteken 10 órakor kezdték el és két órával később több mint tízezer, estig több mint huszonötezer jegyet adtak el. Az első szakaszban csak a szurkolói klub tagjai vásárolhattak.

Az MLSZ honlapján olvasható, hogy a jegyek jelentős részét klubtagok vásárolták meg, nem véletlen tehát, hogy az elmúlt napokban majdnem tizennyolcezren regisztráltak a klubtagságra a szövetség szurkolói honlapján.

Több oka is van annak, hogy a magyar válogatott telt ház előtt játszhat november 15-én a stadionban – mondta Dénes Ferenc sportközgazdász a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szerinte talán az egyik legfontosabb ok az, hogy az érdeklődők úgy érzik, hogy jelentős pillanatnak lehetnek a tanúi, hiszen egy nemzeti sportaréna avatója nem mindennapi esemény. Másrészt nagyon szurkolunk a válogatottnak, hogy bejusson a 2020-as Európa-bajnokságra – mondta Dénes Ferenc. Hozzátette, egy másik ok lehet az is, hogy Magyarországon a válogatott csapokat kiemelten kezelik a szurkolók, a sikereiknek mindenki egy emberként tud örülni, ezt bizonyította a 2016-as futballválogatott sikere az Európa-bajnokságon.

Dénes Ferenc kiemelte, fontos, hogy az aréna nemzeti sportszimbólummá váljon. Ez egy nemzeti ügy, hiszen nagyon sok magyar állampolgár  hozzáadott értékének köszönhetően épülhetett meg a stadion. Éppen ezért a kormány arra törekszik, hogy olyan üzemeltetőt találjon, aki széles körben ki tudja majd szolgálni a társadalom széles csoportjának igényeit – mondta a sportközgazdász.

Hozzátette, a stadion technikai felszereltsége minden olyan standardnak megfelel, aminek egy szórakoztatóipari épületnek eleget kell tennie. Így a sportrendezvényeken túl számos kulturális eseménynek is kiváló helyszíne lesz a jövőben a Puskás Ferenc Aréna.

A sportközgazdász szerint Európában óriási kulturális egység lett a labdarúgás, lényegében a kontinens egyik közös nyelvévé vált. Az angol, német, francia nyelvvel meg kell birkózni, míg a futballt mindenhol értik – mondta.

A Magyarország–Uruguay-találkozót a hatvannyolcezres Puskás Ferenc Arénában november 15-én 19 órakor játsszák. A kapukat a kezdés előtt három órával megnyitják, hogy a szurkolók folyamatosan és kényelmesen tudják elfoglalni helyüket.

Forras: hirado.hu