Rövid időn belül jóval olcsóbb lehet a szélenergia

Csak a hálózati átállás csillagászati költségeit kell valahogy fedezni.

A tengeri szél energiáját kihasználó turbinák ára folyamatosan csökken, ezért 40 százalékkal olcsóbb lehet ez az energiaforrás 2030-ra, vagyis már versenyképes a hagyományos energiahordozókkal, illetve a napenergiával. Ily módon a világ megoldhatja energiagondjait- méghozzá úgy, hogy nem növeli az üvegházhatást sem – állapítja meg az International Energy Agency (IEA) legfrissebb jelentésében. A tanulmány szerint 840 milliárd dollárt fordítanak szélenergiára a következő két évtizedben.

„Éppoly nagy hatása lesz ennek, mint a palaolaj-palagáz technológiának, illetve a napenergiának” – nyilatkozta a Financial Timesnak az IEA főnöke. Fatih Birol szerint olyan tempóban csökken a szélenergia ára, hogy teljes mértékben átrendezheti az energia világpiacot. “Ráadásul sok a hasonlóság a palaolaj-palagáz technológia és a szélenergia között” – nyilatkozta az International Energy Agency vezérigazgatója, arra utalva, hogy a párhuzamos fejlesztések növelhetik a költségcsökkentés lehetőségeit. Egyben pedig azt, hogy a hagyományos energiára koncentráló cégek szépen átállhatnak a szélenergiára.

Európa jár az élen, de a kínaiak is nyomulnak

Franciaország és Nagy-Britannia szeretné, ha 2050-ben zéró kibocsátást tudna produkálni, ezért a szélenergiára alapozzák a terveiket. Németország is egyre jobban fejleszti ezt az ágazatot, csakhogy nincs elég nagy tengerpartja ehhez. Márpedig a nagy üzlet az offshore szélenergiában van. A németek már rájöttek arra, hogy egész energiahálózatukat át kell alakítani ahhoz, hogy megfeleljenek az átállásnak a hagyományos energiahordozókról a nem környezetszennyező szél- és napenergiára, illetve a másik oldalról az elektromos autók használatára. Csillagászati összegekre lesz szükség az elektromos hálózat átalakítása során – hangsúlyozta a Deutsche Welle portál.

Ezt a problémát az International Energy Agency friss jelentése is megemlíti, mondván: miközben a szélenergia-turbinák ára rohamosan csökken, a szállítási költségek illetve a hálózatépítés drágasága miatt a szélenergia ára nem mérséklődik olyan ütemben, ahogy azt a technológiai változások lehetővé tennék.

Jelenleg a szélenergia árában egynegyedet tesz ki a szállítási költség, de minthogy az offshore telepek egyre távolabb kerülnek a felhasználás helyétől, várhatóan ez az összeg felmehet az összköltség felére is. A hálózatépítés drága, mégis megéri, mert jelentősen csökkenteni lehet a veszteségeket. Erre jöttek rá a kínaiak is, akik eddig inkább az atom- és a napenergiát szorgalmazták.

Tavaly már a kínaiak fektettek be a legtöbbet a szélenergiába. Peking energiaigénye hatalmas, de nemzeti cél az, hogy a nagyvárosok levegőjét megtisztítsák. Eddig a kínaiak az atomot és a napenergiát részesítették előnyben, de a gyors technológiai váltást felismerve rávetették magukat a szélenergiára. Az USA ehhez képest le van maradva, Donald Trump támogatói ugyanis a hagyományos energiaszektorból kerülnek ki, ezért a megújuló energia források egyáltalán nem jelentenek prioritást. Ezért is lépett ki Trump a nemzetközi klímaegyezményből, melyet elődje, Barack Obama írt alá.

Forrás: hvg.hu