Fehér papírokkal ragasztották tele a Dilinka temetőt 1

Rengeteg fejfára tűztek ki értesítőt a Dilinka temetőben azért, mert lejárt a sír bérleti díja, emellett többre „eladó” tábla került. Több olvasónk értetlenül fordult szerkesztőségünkhez, hogy miért Mindenszentek és Halottak napja előtt rövid idővel helyezték ki ezeket a papírokat, ugyanis szerintük ez jelentősen rontja a temető képét az emlékezők előtt.

Egyikük azt írta lapunknak, hogy amerre a szem ellát, mindenfelé csak értesítőket lehet látni a temetőben, ami különösen így Halottak Napja előtt nem sokkal nem érinti kellemesen az oda érkezőket.

Fehér papírokkal ragasztották tele a Dilinka temetőt 3

Mi pénteken, azaz november elseje előtt egy héttel jártunk ott, és valóban nem kellett sokat nézelődnünk, hogy találjunk olyan fejfát, amin vagy felszólítás vagy az eladó szó olvasható.

Olvasóink szerint a kiragasztásokkal nyugodtan lehetett volna várni az ünnepek utánig, mert a papírok jelentősen rontják a temető képét az emlékezők előtt. Többen úgy vélik, hogy nem ezen a néhány napon, héten múlik, hogy az érintetteket értesítsék arról, hogy lejárt a hozzátartozóik sírjainak a bérleti díja.

Fehér papírokkal ragasztották tele a Dilinka temetőt 2

A témában a temetőt fenntartó Susáni Református Egyházközséghez fordultunk. Nagy Zoltán Imre lelkész megkeresésünkre mindössze annyit mondott: a temető irodájában mindenkit személyre szabottan tájékoztatnak arról, hogy a sírokra miért kerültek ki a feliratok.

Önnek mi a véleménye? Írja meg kommentben a cikkünk alatt a Facebookon!

Fehér papírokkal ragasztották tele a Dilinka temetőt

Valami felbosszantotta? Valami bántja? Panaszkodjon, írja meg, ha valami nem tetszik, valami botrányosra, valami elkeserítőre, valami szomorúra vagy éppen valami örömtelire bukkan Hódmezővásárhelyen vagy térségében! Email-címünk: szerkesztoseg@promenad.hu, valamint nyitva áll Panaszládánk is!

Fotók: Gémes Sándor