Megzavarták Orbán Viktor parlamenti felszólalását

Jelenleg is adottak a feltételek a renitens országgyűlési képviselők Házon belüli és azon kívüli szankcionálására – mondta lapunknak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász annak kapcsán, hogy egyre többször kezd botránypolitizálásba a balliberális ellenzék.

A szakértő szerint egyértelmű, hogy stratégiát váltott az ellenzék, és „korábban nem tapasztalt agresszivitással” zavarja az Országgyűlés és más közintézmények munkáját. Úgy véli: a balliberális hangadók azzal a mindenki számára szembetűnő módszertannal teszik mindezt, amit a hírhedt baloldali író után Alinsky-módszernek neveznek. Lomnici szerint ugyanakkor más szerzők is inspirálhatták Tordai Bencééket. Példaként megemlítette egy másik szerző, Timothy Snyder nevét is, aki egyik kötetében arról ír, hogyan kell megdönteni „elnyomó kormányzatokat”, „megvédeni intézményeket”, illetve „fotelből felkelve vonulni új barátokkal”. Lomnici szerint ezek olyan káoszteremtő receptek, amelyek célja a fennálló politikai rend megdöntése.

Hogy van-e a botránypolitizálásnak jogi határa, annak kapcsán az alkotmányjogász elmondta, nem fér kétség ahhoz, hogy a közterületen és közintézményekben alkalmazott „technikák” között számosan voltak olyanok az elmúlt hónapokban, amelyeket a szabálysértési törvény szankcionál, illetve Btk. büntetni rendel. A politikai dilemma azonban abban áll, hogy az áldozati szerepben tetszelgő képviselők egy esetleges jogi eljárásban hivatkozhatnának arra, hogy az „elnyomó rezsim” bünteti az „ártatlan ellenzéki” politikusokat, holott „a valóságban egyszerű köztörvényes bűnelkövetőkről van szó, akikkel szemben a törvény előtti egyenlőség alapján ugyanúgy le kell folytatni a megfelelő hatósági vizsgálatokat”. Ifj. Lomnici azt is kifejtette: hiába hivatkoztak sokan Hadházy Ákos hétfői, felháborító akciója kapcsán obstrukcióra, „egy képviselő esküt tesz a törvények betartására és betartatására, súlyosabb a jogin túl a morális felelőssége a társadalom irányába sorozatos normaszegések esetén”.

Forrás: magyarhirlap.hu