Rotary klubtagok az Alföldi Galériában

A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlaton tettek látogatást az Alföldi Galériában a Hódmezővásárhelyi Rotary Club tagjai mórahalmi, szentesi, orosházi és szegedi, szintén Rotary-tag vendégeikkel. A civil szervezetek mintegy félszáz tagjának Gál Petra, kurátor asszisztens mutatta be a közel kétszáz művet felvonultató képzőművészeti seregszemle alkotásait.

– Az idei Vásárhelyi Őszi Tárlaton a kiállítók között egyaránt ott vannak a Magyar Képzőművészeti Egyetem frissen, vagy pár éve végzett hallgatói, s az országos, sőt világhírű művészek, mint például az alkotásait tavaly a New York-i Metropolitan Múzeumban bemutató Ilona Keserü Ilona. Láthatóak a hódmezővásárhelyi alkotók, így például Nagy Attila szobrászművész, vagy Hézső Ferenc festőművész művei mellett az ország számos területéről érkezett képzőművészek munkái, de ugyanúgy részei a tárlatnak az ábrázoló hagyományt követő művek, mint a modern alkotások – fogalmazta meg az idei tárlat legfontosabb jellemzőit Gál Petra.

Rotary klubtagok az Alföldi Galériában 7

A kiállítás kurátorainak asszisztense kiemelte, hogy a tárlat fődíját, a Tornyai-Plakettet ebben az évben hódmezővásárhelyi alkotó, Szabó Klára Petra kapta, akinek különleges technikával készült képein a múltban a város egyes terein állt szobrok a speciális festéknek és a kép mögött lévő, váltakozó ütemben működő hőpaneleknek köszönhetően hol előtűnnek, hol pedig eltűnnek a szemlélő elől.

Rotary klubtagok az Alföldi Galériában 1 Rotary klubtagok az Alföldi Galériában 2 Rotary klubtagok az Alföldi Galériában 3 Rotary klubtagok az Alföldi Galériában 4 Rotary klubtagok az Alföldi Galériában 5 Rotary klubtagok az Alföldi Galériában 6

Arany-Tóth Attila
közönségkapcsolati munkatárs
Emlékpont