Kosársuli: 100 pontos győzelem és szoros vereség

A Vásárhelyi Kosársuli felnőtt-, valamint U20-as csapata vasárnap a Pápa otthonában lépett pályára az NB I/B Zöld csoportjában. A szezon eddigi találkozóihoz hasonlóan az egyik szemünk sírt, a másik nevetett.

Előbb a fiatalok léptek pályára, akik hibátlan mérlegükön egy pillanatig sem akartak alább adni. Ennek szellemében teljesítettek, és végül remek csapatjátékkal újabb kiütéses sikert arattak. A 138-38-as, azaz kerek százpontos győzelem egyben azt is jelenti, hogy továbbra is tapadunk a szintén veretlen Pécs, Sopron kettősre – érdekesség, hogy a következő fordulóban egy nagy széria biztos megszakad valamelyik gárda számára, hisz Pécs U20-Kosársuli U20 rangadót rendeznek október 27-én.

A felnőttcsapat találkozója nagyon szoros csatát hozott, és nem múlott sokon, hogy sikerüljön megszakítani a rossz sorozatot. A palánknál történő “kisebb akadályok” elhárítása után (képünkön) az első negyed igencsak rapszodikus játékot eredményezett, hisz a pápaiak jó tripláikkal már tíz ponttal is vezettek, mégis miénk volt a játékrész vége. A minimális különbség a szünetig sem változott, és hiába igyekezett elhúzni a vendéglátó, Molnár Bence vezényletével volt visszaút.

Az 50-46-os hazai előnyt hozó félidőt követően egészen furcsán alakult a harmadik negyed, hisz előbb egy 14-0-s pápai rohammal majd’ húszpontosra hízott a differencia, majd a negyed második öt perce abszolút a miénk volt, Rostás Imre és a visszatérő Kelemen Balázs kosarai egy 13-0-s etapot eredményeztek (64-59 a harmadik játékrész végén).. A záró percekben mindkét félnek voltak jó és rossz periódusai, a végül 26 pontig jutó Molnár kettesével 71-69-nél mi vezettünk, ám hiába kezdődött 73-73-mal az utolsó minutum, nálunk jöttek az elpuskázott helyzetek és az eladott labdák, a jól védekező, egy fokkal higgadtabb Pápa pedig jól büntetőzött és végül 80-73-ra nyert.

NB I/B Zöld csoport, 4. forduló:

Concordia Motax KC Pápa-Vásárhelyi Kosársuli 80-73 (24-23, 26-23, 14-13, 16-14)

Pápa, 250 néző. V.: Jurák, Józsa, dr. Stánicz.

Pápa: Sonyák 10/6, Horváth 14/9, MURAI 20/3, Oroszi 4, Keller 8

Csere: Hódi 11/9, Balla 2, Burai 8/3, Márton L. 3/3, Kocsis

Edző: Kálmán László

Kosársuli: Varga Á. 4/3, Varga Z. 3/3, Bálint 2, Hargitai 6, Perák 6

Csere: Kovács 8/6, MOLNÁR 26/6, Rostás 12, Kelemen 6, Balogh

Edző: Tóth Tamás

Tóth Tamás: Éles, egylabdás rangadót buktunk el, a szerencse nem mellettünk állt. A legrosszabbkor hibáztunk mindig, így nem sikerült a bravúr. Még mindig hiányzik az a plusz a játékunkból, ami győzelmet érne, de jövő héttől még keményebben dolgozunk érte.

A következő fordulóban, október 27-én Pécsre látogat a felnőttcsapat is. Az a kiszálló sem ígérkezik könnyűnek, hisz a Rátgéber Akadémia jelenleg vezeti a bajnokságot.

Forrás: vasarhelyikosarsuli.hu