Mucsi László: nagyon fontos, hogy minél többen elmenjenek szavazni 1

Vasárnap reggel 6 és este 7 óra között tartották az országban a helyhatósági választásokat, ami során polgármestereket és képviselőket szavaztunk meg az előttünk álló ötéves ciklusra. Vásárhelyen 18 óra 30 percig 64,60 százalék járult az urnák elé. Márki-Zay Péter nyert és többsége lett a közgyűlésben.

21:20: Márki-Zay Péter maradt, testületi többsége lett

A jelenlegi feldolgozottsági adatok szerint Márki-Zay Péter maradt a polgármester, a képviselő-testületbe bejutottak: Mester János, Krupiczer Ferenc, Lőkösné Nagy Sarolta, Gyöngyösi Ferenc, Kis Andrea, Fejes Péter, Berényi Károly, Molnár Lászlóné, Ottlokán Mihály, Benkő Zsolt. Listás helyek: Rapcsák Katalin, Korsós Ágnes, Havasi Katalin, Cseri Tamás. Részletek később!

19:20: A vásárhelyiek közel kétharmada szavazott vasárnap

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 47,2 százaléka (3 787 857 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.  A megyék közül a részvételi arány 18.30 órakor Vas megyében volt a legmagasabb, 53,82 százalék, ami 112 351 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Hajdú-Bihar megyében volt: 40,79 százalék, 176 704 szavazó.

Vásárhelyen a részvételi arány 64,60 százalék, azaz 23348 fő voksolt. Mártély 66,79 százalékon áll 694 szavazóval, míg Székkutas 47,21 százalékon 838 emberrel.

Csongrád megyében 49,87 százalék járult az urnák elé, ami 167 467 szavazót jelent.

Véget ért a választás – a vásárhelyiek 64 százaléka elment szavazni este fél 7-ig

19:01: Bezártak a szavazókörök, megkezdődött a voksok összeszámlálása

Vasárnap este 7 órakor befejeződött az önkormányzati és nemzetiségi képviselők választása.

A választópolgárok reggel 6 és este 7 óra között adhatták le szavazatukat. A 10 278 szavazókört este 7 órakor be kellett zárni. Abban az esetben, ha este 7 órakor még sorban álltak választópolgárok a szavazáshoz, a 19 órakor már sorban állók még szavazhatnak, a később érkezők azonban nem.

A szavazás befejezését követően a szavazatszámláló bizottságok hozzálátnak a voksok szétválogatásához, összeszámlálásához.

A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát. Csak ezek után bonthatják fel az urnákat.

A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számlálja meg.

17:41: Majdnem 22 ezer vásárhelyi az urnáknál!

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 17 óráig a szavazásra jogosultak 42,69 százaléka (3 426 129 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. Ez Vásárhelyen csaknem 20 százalékkal több, ugyanis 60,40 százalék, azaz 21832 fő élt állampolgári kötelezettségével.

Mártélyon még ennél is többen (62,95 százalék, 654 ember) szavaztak. Székkutason 43,10 százalék, azaz 765 fő tett ikszet.

A vásárhelyi számok jóval nagyobbak, mint a legutóbbi, 2018. február 25-i polgármester választáson. Akkor 17 óráig 57, 47 százalék (21 091 személy) voksolt.

A Csongrád megyei átlag 45,34 százalék (152 236 szavazó), ami a hatodik legmagasabb az országban.

Ma tartják az önkormányzati választásokat – a vásárhelyiek fele elment szavazni 15 óráig - online! 2

16:35: Grezsa István: aki otthon marad, elvesz egy szavazatot a békétől

 „Este 7-ig lehet szavazni, este 7-ig nem ér véget a kampány.

De ahhoz, hogy holnap reggel ne egy újabb kampány kezdődjön, hanem egy 5 éves kampánycsönd, amelyben lehet végre építkezni és fejlődni is, ma szükség van minden békét akaró vásárhelyi polgár szavazatára.

Kopogtassatok be egymáshoz Ti is: aki otthon marad, elvesz egy szavazatot a békétől” – írja a Facebookon a polgármesterjelölt.

Ma tartják az önkormányzati választásokat – a vásárhelyiek fele elment szavazni 15 óráig - online! 1

15:43: A vásárhelyiek fele már elment szavazni

Az országos átlag 15 óráig 34,69 százalék, azaz  2 784 346 ember ment el eddig voksolni. Vásárhelyen sokkal magasabb a részvétel, 50,50 százalék: 18 252 személy járult az urnák elé.
A legalacsonyabb aktivitás továbbra is a Makói országút 212/A. szám alatt van, ahol a választópolgárok 39,46 százaléka voksolt (116 személy). A legtöbben a Gosztonyi utca 12-16. szám alatti szavazókörben (60,30 százalék) jelentek meg (363 fő).
 A megyében a részvétel 37,18 százalékos, 124 863 szavazóval. Csongrád ezzel a negyedik helyre csúszott.
A számok Mártély esetében 54,28 százalék 564 választóval, Székkutason 36,96 százalék 656 voksolóval.
Tavaly február 25-én Vásárhelyen 15 óráig 49,11 százalék vett részt a választáson (18023 ember). Május 26-án, az európai parlamenti választáson  38,30 százalék, azaz  13 742 fő jelent meg eddig a szavazófülkékben.
Ma tartják az önkormányzati választásokat – a vásárhelyiek fele elment szavazni 15 óráig - online!

15:27: Grezsa: telefonálj barátaidnak, rokonaidnak Te is!

A vasárnap délutáni olvasgatás helyett most a polgármesterjelölti irodából telefonálok azoknak a vásárhelyi polgároknak, akik ugyanúgy békét akarnak a városban, mint én. Elmondom nekik, hogy a békére nem elég otthonról vágyakozni: tenni is kell érte – osztotta meg Grezsa István a Facebookon.

Grezsa: telefonálj a barátaidnak, rokonaidnak Te is!

13:41: 13 órási részvételi adatok

13 óráig az országban összesen 2 134 806 fő voksolt (26,60 százalék). Vásárhely ezt jóval felülmúlja, ugyanis 40,86 a részvételi arány: 14769 személy járult az urnák elé. Mártélyon 445-en tették le az ikszet (42,83 százalék), Székkutason 538-an (30,31 százalék).

Csongrád megyében eddig 29,17 százalék szavazott (97 948 szavazó), amivel a megye a harmadik Heves és Nógrád után.

Vásárhelyen a legaktívabb szavazókör a Nyugdíjas Lakóparkban található, 48,31 százalékkal (458 fő). A legkevesebben továbbra is a Makói Országút 212/A. szám alá mentek el: 32,99 százalék (97 fő).

Tavaly február 25-én a városban eddig 39,21 százalék voksolt (14390 fő), míg a május 26-i EP-szavazáson 31,30 százalék (11230 fő). Most tehát a legnagyobb az aktivitás.

Ma tartják az önkormányzati választásokat – Vásárhelyen 11 óráig közel 11 ezren szavaztak - online! 2

13:29: Lázár János is szavazott

„Mi már szavaztunk, kérem szavazzon Ön is és vigyen magával még egy embert. A nap fele még hátravan.

Hajrá Fidesz, Hajrá Vásárhely!” – tette közzé a közösségi oldalán az országgyűlési képviselő.

Ma tartják az önkormányzati választásokat – Vásárhelyen 11 óráig közel 11 ezren szavaztak - online! 1
Lázár János és felesége

11:39: Vásárhelyen már közel 11 ezren voksoltak!

Országszerte 1 464 602 fő, azaz 18,25 százalék ment el szavazni 11 óráig. Hódmezővásárhelyen 10 883 ember, ami 30,11 százalékot jelent! A legnagyobb arányban a Szántó Kovács János utca 64. szám alatti szavazókört keresték fel: 36,45 százalék (331 fő). A legkevesebben eddig a Makói országút 212/A szám alatti szavazókörben jártak: 23,47 százalék (69).

Ma tartják az önkormányzati választásokat – Vásárhelyen 11 óráig közel 11 ezren szavaztak - online!

A megyei átlag  20,69 százalék (69 485 szavazó), amivel Csongrád a második legaktívabb. Az első Heves megye 20,96 százalékkal (51 045 szavazó).

Mártélyon 332 választópolgár járult az urnák elé, ami 31,95 százalékot jelent. Székkutason a számok: 23,61 százalék,  419 fő.

A tavaly február 25-i vásárhelyi polgármester-választáson 11 óráig 28,14 százalék, azaz 10326 személy szavazott. Ez közel 2 százalékkal alulmarad a mostani részvételi aránytól.  

Az idei május 26-i EP-választáson a számok eddig az időpontig 24,14 százalék és 8 663 fő voltak Vásárhelyen.

11:37: Korsós Ágnes bízik benne, hogy a magas részvételi arány a békének kedvez

Korsós Ágnes, a Szeretem Vásárhelyt Egyesület újvárosi képviselőjelöltje már eldöntötte, hogy melyik irányba szeretné indítani a várost, és leadta szavazatát a Nagy Sándor utcai szavazókörben. Részletek ITT.

Korsós Ágnes bízik benne, hogy a magas részvételi arány a békének kedvez 1
Korsós Ágnes

11:05: Ma kell dönteni arról, milyen legyen Vásárhely!

Örömmel nyugtázta a Németh László Gimnáziumban Cseri Tamás, hogy rengetegen mennek szavazni Hódmezővásárhelyen. – Az emberek átérezték, mekkora súlya van az október 13-i önkormányzati választásnak – mondta a Fidesz-KDNP és a Szeretem Vásárhelyt hódtói jelöltje, aki feleségével együtt adta le voksát.

Cseri Tamás: ma kell dönteni arról, milyen legyen Vásárhely!
Cseri Tamás és felesége

10:49: Rapcsák Katalin: a következő öt évünket határozzuk meg

Rapcsák Katalin, a Szeretem Vásárhelyt Egyesület tabáni és kincses-telepi képviselőjelöltje is leadta szavazatát. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a város lakói jól és a jó mellett döntenek ma, ugyanis ez a döntés mindenki elkövetkezendő öt évét meghatározza.

Rapcsák Katalin:
Rapcsák Katalin

10:28: Higgadt, nyugodt döntésre kér mindenkit Walterné Böngyik Terézia

„Mindenkit higgadt, nyugodt megfontolásra, és nem az indulatból hozott döntésre szeretnék ösztönözni” – mondta el Walterné Böngyik Terézia, a Szeretem Vásárhelyt képviselőjelöltje. A jelölt családjával együtt járult a szavazóurnák elé.

Higgadt, nyugodt döntésre kér mindenki Walterné Böngyik Terézia
Walterné Böngyik Terézia és családja

10:20: Grezsa István is leadta a voksát!

Grezsa István a feleségével és két fiával szavazott vasárnap délelőtt a Szent István Általános Iskolában. – Minél többen elmennek szavazni, annál nagyobb ünnep ez a mai szabad választás, és annál nagyobb támogatást kap az új polgármester. Én abban bízom, hogy a józan ész diadala és a józan többség alakul ki a szavazóurnáknál – nyilatkozta a sajtónak Grezsa István. Erről bővebben ITT olvashat.

10:00: Egységben az erő!

„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” – Wass Albert idézetével üzent a vásárhelyieknek Bálint Gabriella, arra utalva arra, hogy egy szeretetteljes összefogással a város ismét a béke és a fejlődés útjára léphet. A Fidesz-KDNP és a Szeretem Vásárhelyt susáni jelöltje a Sutuban adta le voksát.

„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” – Bálint Gabriella is leadta szavazatát
Bálint Gabriella

09:40: Megvannak a 9 órás részvételi adatok

Az országban reggel 9 óráig a szavazók 7,2 százaléka járult az urnákhoz (577 447 fő). Hódmezővásárhely jóval veri az országos átlagot, már a névjegyzékben szereplők 13,68 százaléka voksolt (4944 fő). Összehasonlításképpen: 2018. február 25-én, az időközi választáson 11,65, 2019. május 26-án az EP-választáson pedig 11,81 százaléknál tartott a 9 órai adatok szerint Vásárhely.

Székkutason 242-en (13,63 százalék), Mártélyon 152-en (14,63 százalék) szavaztak. A megyei arány 8,45 százalék, 28 383 szavazóval.

09:20: Vásárhely békéje a tét

Erről Galambos Kornélné D. Szabó Katalin, a Fidesz-KDNP és a Szeretem Vásárhelyt béke-telepi jelöltje nyilatkozott. Galambosné családjával együtt voksolt a Szent István Általános Iskolában, egyúttal arra kérte a vásárhelyieket, a béke, a nyugalom és a fejlődés megteremtésének érdekében támogassák a Fidesz-KDNP és a Szeretem Vásárhelyt csapatát, valamint Grezsa István független polgármesterjelöltet.

Ma tartják az önkormányzati választásokat – Vásárhelyen már közel ötezren szavaztak - online!
Galambos Kornélné D. Szabó Katalin és családja

09:07: Érvényességi küszöb nincs, a szavazattöbbség dönt

A vasárnapi egyfordulós önkormányzati választáson nincs érvényességi küszöb, ez azt jelenti, hogy a részvételi aránytól függetlenül a szavazás várhatóan a legtöbb esetben érvényes lesz.

Azokból a jelöltekből lesznek képviselők vagy polgármesterek (Budapesten főpolgármester), akik a legtöbb szavazatot kapják. Ha tehát valakire egy szavazattal több érkezik, mint ellenfeleire, megnyerte a választást.

08:50: Újabb jelöltek szavaztak

Daru Árpád, a Szeretem Vásárhelyt belvárosi és Benkő Zsolt, a Fidesz külterületi képviselőjelöltje is az urnák elé járult. Daru Árpád elmondta, örül, hogy máris ilyen sokan részt vettek a választáson, míg Benkő Zsolt úgy véli, ma Vásárhely békés fejlődéséért szavazunk. Az erről szóló cikkek ITT és ITT találhatók.

Daru Árpád: örömteli, hogy ilyen sokan jönnek szavazni
Daru Árpád
Benkő Zsolt: ma Hódmezővásárhely békés fejlődésérért szavazunk
Benkő Zsolt 

08:01: Megérkeztek az első részvételi adatok

Az országban reggel 7 óráig 89 867 fő voksolt, ami 1,12 százalékot jelent. Hódmezővásárhely az országos átlag felett van 829 választóval (2,29 százalék). Székkutason 40-en (2,25 százalék), Mártélyon 35-en (3,37 százalék) szavaztak. A megyei arány 1,24 százalék, 4154 szavazóval.

07:37: Grezsa István a piacon standol

A piacon kezdte a napot a polgármesterjelölt. Standolása közben portálunknak azt mondta: minden vásárhelyit vár az urnákhoz 19 óráig, hiszen arról kell dönteni, újra fejlődő pályára lépjen-e a város, vagy folytatódjon a lejtmenet. További részletek ITT.

Grezsa: mindenki szavazzon – Vásárhely egy évtizedre határozza meg a sorsát!
Grezsa István a piacon

07:19: Hódmezővásárhelyen már több képviselőjelölt is szavazott

Kora reggel már Kószó Péter (képünkön), a Fidesz-KNDP tarjáni és Mucsi László, a Szeretem Vásárhelyt kertvárosi képviselőjelöltje is letette a voksát. Erről bővebben ITT és ITT olvashat.

Kószó Péter az elsők között adta le voksát 1
Kószó Péter

06:41: Mindenhol rendben megkezdődött a szavazás

Valamennyi szavazókör rendben megnyílt az önkormányzati és nemzetiségi választáson, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szervezési főosztályának vezetője vasárnap reggel fél 7-kor az MTI-vel.

Mucsi Tamás elmondta: mind a 10 278 szavazókör rendben megkezdte a munkáját, biztosítottak a szavazás feltételei, az első választópolgárok mindenhol leadhatták a szavazatukat. Néhány helyen póttagot kellett bevonni, mert a szavazatszámláló bizottság tagja vasárnapra megbetegedett; erről soron kívül intézkedtek.

06:02: Megnyíltak a szavazókörök

Reggel hat órakor megkezdődött a voksolás a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán.

Este 7 óráig Magyarország 3177 településének 10 278 szavazókörében 8 millió 25 ezer választópolgár dönthet arról, kik képviseljék helyi érdekeiket az elkövetkező öt évben az önkormányzatokban.     Ugyancsak vasárnap választja meg a 318 ezer nemzetiségi választópolgár is a települési, területi (megyei, fővárosi) és országos nemzetiségi önkormányzatokat.

Az Nemzeti Választási Iroda arra számít, hogy az adatok döntő többsége este 11 óra körül már megérkezik a rendszerbe, de az összes adat rögzítése várhatóan hajnalig tart.

Összefoglaló:

Hódmezővásárhelyen 51 szavazókörben összesen 36 145 fő járulhat az urnák elé. Székkutason 2 szavazókörben 1775, míg Mártélyon szintén 2 helyszínen 1041 választópolgárt várnak.

A választási törvény szerint csak azok vehetnek részt a szavazáson, akik érvényes okmányokkal igazolni tudják magukat, és lakcímkártyájukat is magukkal viszik. Akiknél nincsenek ott a szükséges okmányok, azok nem voksolhatnak. Minden választásnál akadnak azonban olyanok, akik csak a szavazatszámláló bizottság előtt szembesülnek azzal, hogy lejárt valamelyik személyi okmányuk. Emiatt vasárnap 7 és 19 óra között a Csongrád megyei kormányablakok is nyitva tartanak.

A valasztas.hu oldal a nap folyamán rendszeresen jelentkezik a részvételi adatokkal, amikről természetesen mi is azonnal tájékoztatjuk olvasóinkat.

Kövesse velünk a választás napján történteket cikkünkben online, percről percre!