Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 2

A Kincses-telepen, majd Tarjánban tartott fórumot kedden Grezsa István, aki a megjelenteknek hangsúlyozta: a vasárnapi szavazás tétje, hogy a város lezárja-e az elmúlt másfél év csatározásait, vagy folytatja az örökös harcot a következő esztendőkben is. Kiemelte, csak a béketeremtés után kaphatja meg a település azt a fejlődést, amit megérdemel.

– Belefáradtak a vásárhelyiek a tavaly január óta zajló kampányba – szögezte le a Jókai utcai fórumán a polgármesterjelölt, hozzátéve, október 13-a után véget kell vetni a kialakult megosztottságnak és a szembenállásnak a városban. A béketeremtés ugyanis elengedhetetlen eszköze annak, hogy lendületet kapjon a település és megkezdődjön az az új városfejlesztési program, ami által Vásárhely ismét a rendezettségéről és a beruházásairól lehet híres.

Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 3

– Most nem másfél, hanem öt évre döntünk arról, hogy ki legyen a polgármester, akkor, amikor a magyar gazdaság évente 5 százalékos növekedést mutat – hívta fel a figyelmet Grezsa István, aki szerint a választás tétje az, hogy a város lezárja-e az elmúlt időszak csatározásait, vagy folytatja azokat a továbbiakban is.

A lakosok több problémát is jeleztek a politikusnak, aki Rapcsák Katalinnal, a Szeretem Vásárhelyt kincses-telepi, tabáni képviselőjelöltjével közösen hallgatta meg azokat. Többek között szó esett arról, hogy a Kincses-temetőnél nincs gyalogátkelő, illetve arról is, hogy játszóterekre lenne szükség a Szellő soron és a Gyöngy utcán. Rapcsák Katalin elmondta, a közösségépítést az egyik fő feladatának tekinti, a gyalogátkelőhely létesítését pedig a jövőben meg kell oldani.

Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 5

A Jókai utcát éjszakánként versenypályaként használják a száguldozók – érkezett a panasz. Grezsa István szerint a térfigyelő kamerarendszer városszerte beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ezért törekedni kell rá, hogy még olyan helyekre is telepítsenek kamerát, ahol még nincs.

Tarjánban, a Királyszék és a László utca sarkán a városi televízióról érdeklődtek. A polgármesterjelölt kifejtette, úgy tervezte, hogy karácsonyra újranyitná a médiumot, azonban a teljes megszűnés után ez hosszabb folyamat lesz, mint azt gondolta. – Az engedélyek elvesztek, így azokat újra be kell szerezni. Leghamarabb 2020 első negyedévében működhet újra a vásárhelyi tévé – ismertette.

Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 18

A fórumon felvetődött, hogy miért nincs Vásárhelynek élvonalbeli sportcsapata. Grezsa István elmondta, ezt ő is problémának érzi, és a programjában tíz éven belül tett ígéretet arra, hogy minimum egy helyi csapat az országos élvonalba tartozik majd. Ennek az első lépése, hogy megválasztása esetén a jövő évtől évente 100 millió forintot különítenek el a város költségvetéséből az egyesületeknek utánpótlás nevelésre.

A politikus kérdésre még kijelentette: a választás előtt néhány nappal egyre inkább úgy érzi, hogy kezd kialakulni a józan többség a településen.

Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 1 Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 4 Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 6 Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 7 Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 8 Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 9 Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 10 Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 11 Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 12 Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 13 Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 14 Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 15 Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 16 Grezsa István: új városfejlesztési programmal kaphat lendületet a város! 17

Fotók: Gémes Sándor