Borsos József örömmel vette Grezsa István Mártéllyal kapcsolatos terveit

Borsos József, Mártély polgármestere volt a vendége a Rádió 7 kedd délelőtti Közös Nevező című műsorának. A beszélgetés során szó esett az elmúlt évek fejlesztéseiről, illetve a vasárnapi önkormányzati választásokról is.

A polgármester műsorvezetői kérdésre elmondta, hogy érzi már a fáradtságot, hiszen egy hosszú és intenzív kampány végéhez közelednek. Ez azonban nem gátolja meg abban, hogy a héten még fórumokat tartson, majd megválasztása esetén egy kiadós alvás után újult erővel kezdjen neki a következő 5 évnek. Borsos József elmondta, hogy politikai ellenfelétől nem érkezett felkérés közös beszélgetésre, vagy egy esetleges nyilvános vitára. Ez annak is betudható, hogy jelenlegi polgármester ellenjelöltje mindössze 2 hónapja él Mártélyon, így nem tudhatja az ott élők problémáit, igényeit.

Az elmúlt 5 évet pozitívnak látja a polgármester. Rengeteg fejlesztés és felújítás ment végbe a településen. Ezek közül a legbüszkébb a óvoda felújítására, illetve a Polgármesteri Hivatal és az Egészségház megújítására. A településen továbbá minden önkormányzati dolgozó megújult épületben láthatja el a feladatait. Felújították a belterületi kerékpárutakat, és a Mártély Hódmezővásárhely közt vezető út is új burkolatot kapott.

A kultúra is szerves része Mártélynak. Közel 100 kulturális rendezvényt tartanak a településen, amik szorosan összekapcsolódnak, és egymásra épülnek. Ezek általában kis költségvetésű, értékteremtő programok. Kiemelendő az immár hagyományos busójárás, a Falukarácsony, vagy az Október Feszt. Az Önkormányzat kiemelten támogatja a civil szervezetek munkáját is, így még több kulturális rendezvényt tudnak megszervezni a településen.

Borsos József kiemelte, hogy fontos, hogy jó viszont ápoljanak a környező települések vezetőivel. Mártély e tekintetben is az élen jár. A polgármester, és általa a település is jó viszonyt ápol Székkutassal és Szél István polgármesterrel, Mindszenttel és Zsótér Károllyal, valamint Hódmezővásárhellyel is. Ez utóbbi város esetében az elmúlt sok évvel ellentétben, az utóbbi másfél esztendőben nem a polgármester a kapcsolattartó, hiszen Borsos József a jegyzővel és a különböző osztályok vezetőjével tudja csak tartani a kapcsolatot.

Grezsa István, Hódmezővásárhely polgármesterjelöltje felkereste Mártély polgármesterét, és egyeztetést kezdeményezett a település turisztikai értékét illetően. Borsos József rádiónyilatkozatásban elmondta, hogy nagyon örült ennek a megkeresésnek, hiszen Mártélynak óriási a turisztikai vonzereje, azonban a vízminőség megromlásával visszaesett az idegenforgalom. Grezsa Istvánnak azonban olyan tervei vannak, amiket megvalósítva ismét régi fényében pompázhat Mártély, és a Tisza-Holtág.

Borsos József a rádióműsor végén elmondta, hogy a héten több lehetőség is nyílik arra, hogy a lakosok elmondják panaszaikat, feltegyék kérdéseiket. Kedd délután 5 órakor az Önkormányzat épülete előtt, a parkolóban tart utcafórumot, szerdán pedig a Faluház előtti téren várja az ötleteket, kérdéseket. Csütörtökön közmeghallgatást tartanak a Faluházban, ahova szintén várják a lakosokat.