A Magyar Festészet Napja programsorozat kiemelt helyszíne a Tornyai-múzeum 2

2002 óta október 18. a Magyar Festészet Napja, mely napjainkra egész hónapos programsorozattá nőtte ki magát. Az idei Festészet Napja rendezvény egyik kiemelt helyszíne Hódmezővásárhely, ahol a kapcsolódó programokat a Tornyai János művészettörténésze, Képiró Ágnes koordinálja.

Az ország egyik legnagyobb eseménysorozatának célja, hogy felhívják a figyelmet a kortárs festészet és a művészet fontosságára, feladataira, értékeire – mondta el az október 2-i budapesti sajtótájékoztatón Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke, hozzátéve, hogy az idei évben az alapítvány saját programjai mellett több kiemelt helyszínen, országszerte és a határon túl 90 településen 150 program valósul meg.

A Magyar Festészet Napja programsorozat kiemelt helyszíne a Tornyai-múzeum

A sajtótájékoztatón Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze ismertette a hódmezővásárhelyi eseményeket, hangsúlyozva, hogy azok az év két kiemelt rendezvényéhez, a Tornyai-emlékévhez és a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlathoz kapcsolódnak. A névadó születésének 150. évfordulója jegyében kerül megszervezésre XX. Vásárhelyi Festőszimpózium, mely két eseménnyel is hozzájárul a Magyar Festészet Napja programsorozathoz: a szimpózium tagjai kerekasztal beszélgetésen vesznek részt október 22-én az Alföldi Galériában, melynek témája a kortárs hazai festészet lesz, valamint az egyik résztvevő, Rózsa Luca Sára tárlatvezetést tart október 20-án a Tornyai János Múzeumban, a Thy will be done című egyéni kiállításában. Utóbbi esemény a Vásárhelyi Őszi Tárlatokhoz is szervesen kapcsolódik, hiszen a művésznő a 65. Vásárhelyi Őszi Tárlaton Fiatal Festők Nívódíjában részesült.

A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat október 5-én, délben nyílik az Alföldi Galériában, és hétfői napok kivételével december 1-ig várja látogatóit. A többségében festészeti alkotásokat felvonultató képzőművészeti seregszemle 192 alkotásából 115 festmény, és a vásárhelyi festőművészekre, illetve a városhoz és képzőművészeti hagyományaihoz kötődő alkotókra fókuszálva a Magyar Festészet Napja rendezvénysorozat utolsó vásárhelyi programpontjaként Képiró Ágnes tart tárlatvezetést október 27-én 15 órakor.

A Magyar Festészet Napja programsorozat kiemelt helyszíne a Tornyai-múzeum 1

Arany-Tóth Attila
közönségkapcsolati munkatárs
Emlékpont