Meghalt Karel Gott

80 éves korában, családja körében meghalt a cseh popsztár, Karel Gott. Az énekes a hónap elején jelentette be, hogy másfél éve diagnosztizáltak nála mielodiszplasztikus szindrómát, ami az utóbbi hónapokban változott akut leukémiává. Már akkor lehetett sejteni, hogy lefolyása gyors lehet, mert ez a betegség kezelés nélkül nagyon rövid idő alatt súlyosbodik.

Karel Gott néhány hete elárulta, hogy rendszeres kezelésre jár, és nagyon hálás orvosainak. Akkor azt is kérte, hogy amennyire csak lehet, tisztelje meg a média azzal, hogy nem lesznek folyton újságírók és fotósok a nyomában.

Szeptember elején, a hivatalos Facebook-oldalán közreadott bejegyzésében azt is elmondta, hogy örül, hogy családja körében lehet. Az Idnes.cz alapján az énekes kedd éjfél körül, szerettei között halt meg. Néhány hete még azt írta Gott, hogy önéletrajzi könyvének befejezésén dolgozik, ami valószínűleg 2020 tavaszán jelenhet meg. Akkor azt is elárulta, hogy néhány nappal korábban fejezték be a róla szóló dokumentumfilm forgatását is.

Csehország évtizedek óta legnépszerűbb, külföldön is ismert és elismert énekesénél 2015-ben nyirokcsomórákot állapítottak meg, amiből ugyan kigyógyult, de meggyengült az immunrendszere. Júliusban kénytelen volt lemondani 80. születésnapja alkalmából tartandó koncertjét, utolsónak tervezett fellépését akut tüdőgyulladás miatt. Az énekest már 2018-ban is tüdőgyulladással kezelték kórházban, utána ugyancsak törölni kényszerült koncertjeit.

Karel Gott 1939-ben született Plzenben, és 6 éves volt, mikor a családja Prágába költözött. A fiatal felnőtt Karel Gott nem jutott be sem a vágyott művészeti, sem pedig az építész szakra, így villanyszerelőnek tanult, és kezdetben villanyszerelőként dolgozott. Közben pedig egyre jobban érdeklődött a könnyűzene iránt: basszusgitározott, gitározgatott is, de hamar rájött, hogy az ő igazi területe az éneklés lett. 1958-tól, 19 évesen már prágai kávéházakban énekelt.

A 60-as évek elején bejutott a Prágai Konzervatóriumba, ahol tanárai, látva, mennyire érdeklődik a modern zenei irányzatok iránt, a klasszikus mellett populáris zenét is oktattak neki.

1962-ben jelent meg első dala, majd egy évvel később már ott is hagyta a konzervatóriumot, és csak magánórákat vett. 1968-ban már Ausztriát képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol tizenharmadik helyezést ért el. (Csehszlovákia nem vett részt a dalfesztiválon.) A legismertebb száma, a Lady Carneval is ebből az évből való. Innentől kezdve Gott népszerűsége csak nőtt: külföldön turnézott, filmekben játszott és díjakat nyert.

1990-ben búcsúturnét szervezett, mert bejelentette, hogy befejezi zenei karrierjét, de olyan jól sikerült a koncertsorozat, hogy kénytelen volt visszakozni. 1996-ban újult erővel kezdett dolgozni, és 2000-ben már New Yorkban, a Carnegie Hallban koncertezett, és élete végéig zenélt.

Pályafutása során majdnem 40 millió hanghordozót adott el, 1600 dalát rögzítették, filmekben szerepelt és ő énekelte a Maja, a méhecske című világhírű rajzfilm dalát is. Hazájában elképesztő népszerűségnek örvendett: szinte minden kitüntetést megkapott, készült róla tévésorozat, nevével parfümöt forgalmaznak, sőt nyílt múzeuma is, igaz ez néhány év után bezárt. 2003-ban művészek egy csoportja őt javasolta cseh államfőnek.

Szülei sziléziai németek voltak, Gottot sokszor illették a „Kelet Sinatrája” vagy a „Prága aranyhangja” nevekkel. Nagyjából 60 éves pályája alatt rengetegszer díjazták munkásságát: az Arany Csalogány-díjat 1985-ben huszadszorra ítélték neki, majd 2011-ben harminchetedszer vehette át a legjobb férfi énekesnek járó elismerést, amelyet időközben (1996-ban) átneveztek Cseh Csalogány-díjra.

Kevesen tudják, de Karel Gott 1992 óta festett is, művei több kiállításon vettek részt Berlintől Moszkváig. Karel Gott 2003. november 8-án Budapesten lépett fel a Hilton szállodában megrendezett mixerversenyen. Két évvel később, 2005. október 1-jén újra Budapesten lépett fel, akkor a Savoya Parkban. Gottot sokáig örök agglegényként tartották számon, de 68 évesen rászánta magát a nősülésre, és 2007-ben Las Vegasban megtartották az esküvőt. Négy lánya van, a legkisebb 2008-ban született.