A volt spanyol kormányfővel tárgyalt Orbán Viktor

A volt spanyol kormányfővel tárgyalt Orbán Viktor

José María Aznar korábbi spanyol kormányfővel tárgyalt szerda este Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Karmelita kolostorban – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Galambos Kornélné: az együttműködés és az összefogás építi Béke-telepet

Galambos Kornélné: az együttműködés és az összefogás építi Béke-telepet

Zöld, fiatalos, dinamikus és lendületes városrésszé varázsolná Béke-telepet Galambos Kornélné D. Szabó Katalin. A képviselőjelöltről kiderült: mazsorettcsoportot vezet, és szeret nótázni. Programjában nagyszabású játszótérprogram, valamint az utak, járdák és a bicikliutak rendbetétele szerepel, de felújítaná a Dobó, Bibó, Janáky utcai szociális bérlakásokat is.

Béke, stabilitás, fejlődés – ezek Grezsa István jelszavai 9

Béke, stabilitás, fejlődés – Grezsa István szerint ezek a jelszavak egy sikeres város építéséhez

A békeüzenet egy eszköz, ami nélkül a fejlődés nem indítható el a településen – vallja Grezsa István, aki ezúttal a Szent István utcán tartott fórumot. A polgármesterjelölt felhívta a figyelmet: október 13-án nem a Fideszről és Lázár Jánosról szavaznak a vásárhelyiek, hanem arról, hogy ki vezesse a várost az elkövetkezendő öt évben.
Gulyás: agresszív politikai aktivisták vettek részt a szerdai budapesti tüntetésen

Gulyás: az ellenzéki jelöltek háborús hídfőállás-foglalásra készülnek

Az ellenzéki jelöltek egyfajta háborús hídfőállás-foglalásnak tekintik az október 13-i választást, amely esélyt adhat a következő parlamenti voksoláson a kormánypártokkal szembeni küzdelemre - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Egerben, sajtótájékoztatón.
Játékok hirdetett a Szeretem Vásárhelyt az idősek világnapja alkalmából

Novák Katalin: minden eddiginél magasabb összegű lesz a novemberi nyugdíjprémium

Minden eddiginél magasabb összegű lesz a novemberi nyugdíjprémium, amelyre minden nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő - mintegy 2,5 millió - ember jogosult - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Gazdaságvédelmi akciótervet jelentett be Varga Mihály

Több mint kétszázmilliárd forintnyi fejlesztés köszönhető a nagyvállalati beruházási programnak

A kormány 78 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott eddig a cégeknek a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében, amelynek  köszönhetően több mint kétszázmilliárd forintnyi fejlesztés és 2400 új munkahely jött létre - közölte Varga Mihály  szerdán, amikor Sárváron átadta a Gallus cégcsoporthoz tartozó Taravis Kft. csirkefeldolgozó üzemét. A cégcsoport sárvári, 1,2 milliárd forint értékű fejlesztését 290 millió forinttal támogatta a kormány.
A vásárhelyi praxisközösség egészségfejlesztő szerepe kerül előtérbe a pénteki Sportnapon

A vásárhelyi praxisközösség egészségfejlesztő szerepe kerül előtérbe a pénteki Sportnapon

Sportnap lesz a vásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszodában. Bakos Attila háziorvos, a szervező Hódmezővásárhelyi Védőháló Praxisközösség szakmai vezetője a Rádió 7-nek elmondta, hogy a pénteki komplex programon a sporttáplálkozásról, a sportegészségügyi felmérésről és az újraélesztésről is tanulhatnak a részvevők.
Korszerűsítik az algyői és a szegedi szennyvíztisztító telepet

Korszerűsítik az algyői és a szegedi szennyvíztisztító telepet

Javul a határ menti folyóvizek állapota annak a 4,06 millió eurós (1,36 milliárd forintos) költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló beruházásnak köszönhetően, mely során négy romániai és két magyarországi településen - Algyőn és Szegeden - korszerűsítik a szennyvíz kezelését - közölte a Szegedi Vízmű Zrt. vezérigazgatója szerdán a Tisza-parti nagyközségben.
Segítsünk együtt a vésztői sérült gyermekeken!

Segítsünk együtt a vésztői sérült gyermekeken!

A Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület, “Itt a két kezem” címen futó, jótékonysági estjét az idei évben október 18-án, 17:30-as kezdéssel rendezi meg, Vésztőn, a Sinka István Művelődési Központ, Népfőiskola és Városi Könyvtár színháztermében. (Címe: 5530 Vésztő, Kossuth u 43/47.)
Meghalt Karel Gott

Meghalt Karel Gott

80 éves korában, családja körében meghalt a cseh popsztár, Karel Gott. Az énekes a hónap elején jelentette be, hogy másfél éve diagnosztizáltak nála mielodiszplasztikus szindrómát, ami az utóbbi hónapokban változott akut leukémiává. Már akkor lehetett sejteni, hogy lefolyása gyors lehet, mert ez a betegség kezelés nélkül nagyon rövid idő alatt súlyosbodik.
A magyar gazdaság 4 százalék körül bővülhet a következő években is

Fejlődő pályán van Magyarország

Míg 2010-ben a magyar családokat és az államot is agyonnyomta az adósság és a gazdasági bizonytalanság, addig most fejlődő pályán van az ország - mondta a Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Visszalép a jelöltségtől Mezőhegyes polgármestere Papp István Tibor javára 1

Visszalép a jelöltségtől Mezőhegyes polgármestere Papp István Tibor javára

Közös sajtótájékoztatón jelentette be Mitykó Zsolt, Mezőhegyes jelenlegi polgármestere és Papp István Tibor, hogy a település fejlődésének érdekében közösen dolgoznak tovább. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság vezérigazgatója alpolgármesternek kérte fel Mitykó Zsoltot.
Jack Nicholson hírhedt fejszéje a Ragyogásból 170 ezer fontért kelt el

Jack Nicholson hírhedt fejszéje a Ragyogásból 170 ezer fontért kelt el

Jack Nicholson hírhedt fejszéje, amely Stanley Kubrick Ragyogás című thrillerének kelléke volt, 170 ezer fontért (64 millió forintért) kelt el kedden egy londoni árverésen, amelyet filmes relikviákból rendeztek - számolt be róla a The Independent.
Embercsempészés miatt kell felelniük

Mások nevére szóló útlevelekkel csempészett embereket

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a magyar-szerb kettős állampolgár férfival szemben, aki 2019 áprilisában két alkalommal nyújtott segítséget külföldi állampolgároknak ahhoz, hogy Szerbia területéről Magyarországra jogosulatlanul belépjenek.
Véget ért az európai parlamenti választás – több mint 18 ezer vásárhelyi szavazott!

Már csak egy hét van az átjelentkezési kérelmek benyújtására

Már csak egy hétig, október 9-én 16 óráig lehet átjelentkezési kérelmet benyújtani az október 13-ai önkormányzati és nemzetiségi választásra. Eddig több mint 17 ezren jelezték, hogy a lakóhelyüktől távol, bejelentett tartózkodási helyükön kívánnak szavazni.