Nagy Attila szobrászművész Mucsi László képviselőjelöltet támogatja

A Szeretem Vásárhelyt Egyesület, kertvárosi és belvárosi képviselőjelöltje, Mucsi László hivatalos közösségi felületén örömmel ismertette, hogy a tehetséges hódmezővásárhelyi Nagy Attila, szobrászművész mellette áll és támogatja őt a 2019-es önkormányzati választásokban.

A művész az alábbi videóban hangsúlyozza, hogy Mucsi László tényleg minden pontját jól ismeri Hódmezővásárhelynek, és mivel célja nem más, mint a folyamatos fejlesztés és fejlődés, véleménye szerint remek képviselője lenne körzetének, mindemellett pedig szakértelme kifogásolhatatlan, ami hosszútávon nagyban hozzájárulna a város fellendüléséhez.