Igazi kávéházi hangulat jellemezte a BFMK-t

Prém Szabolcs kávéval készült festményeivel és igazi kávékülönlegességek kóstolásával ünnepelte a Kávé Világnapját a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ.

A 80- as években Japánból indult el az a kezdeményezés, hogy minden évben legyen egy nap, amely csak a kávéról és a kávézásról szól. 2009- tól szeptember 29-e immár hivatalosan is a Kávé Világnapja. Így köszöntötte a kávézás szerelmeseit Varga Anikó, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ igazgatója a hétvégén megrendezett kiállítással egybekötött kávékóstolón.

Igazi kávéházi hangulat jellemezte a BFMK-t 1

A kávé kultúrája Afrikából indult, mivel a kávécserje a Vörös-tenger túlpartján, a közeli Etiópiában őshonos. Bár sokak szerint a legjobb kávét az olaszok főzik, a legnagyobb kávétermelő országok a dél-amerikai kontinensen találhatók. Molnár Bence barista Brazíliából, ez belül is egy konkrét termőterületről származó kávékülönlegességgel lepte meg az érdeklődőket és adott ízelítőt az újhullámosnak nevezett kávézási szokásokról. A kávé ugyanis új dimenzióba lépett. Fontos ismertetőjegye, hogy nem keserű, inkább gyümölcsös aromákkal rendelkezik, maximum pici tejjel ízesíthető, cukrozni viszont szigorúan tilos.

Igazi kávéházi hangulat jellemezte a BFMK-t 2

Az ízlelőbimbók mellett a látványnak is fontos szerep jutott. A kávézáshoz kapcsolódóan azt is nyomon lehetett követni, hogy a történelem során miként változott a fekete pörköléséhez, főzéséhez illetve kínálásához használatos eszközök sora. Ha pedig érdekességek, akkor Prém Szabolcs festményei sem hiányozhatnak a kiállításról. Különlegességüket az adja, hogy nemcsak a kávé szolgáltatja témájukat, hanem valamennyi kávéból is készült. Míg sokan megisszák a feketét, addig Prém Szabolcs elsősorban művészi kifejezőeszközként tekint a koffeines italra és ebbe mártja ecsetjét.

A Kávézzunk Máskép című kiállítás november 10-ig látogatható a BFMK- ban.

Igazi kávéházi hangulat jellemezte a BFMK-t 3

Igazi kávéházi hangulat jellemezte a BFMK-t 4

Igazi kávéházi hangulat jellemezte a BFMK-t 5

Forrás: BFMK