A magyar kormány konkrét, vállalható stratégiát választott a klímaváltozás hatásainak csökkentésére

A magyar kormány konkrét, tudatos, vállalható és megvalósítható stratégiát választott ahhoz, hogy Magyarország érdemben hozzájáruljon a klímaváltozás hatásainak csökkentéséhez – mondta Ferencz Orsolya, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos főmunkatársa az M1 keddi műsorában.

Áder János köztársasági elnök hétfőn szólalt fel az ENSZ klímacsúcsán, beszédében az államfő bejelentette: Magyarország a következő három évben csaknem 6 millió dollárt fordít a nemzetközi klímafinanszírozásra, aminek egy részével a Zöld Klímaalapot támogatja a globális felmelegedés elleni küzdelemben.

Ferencz Orsolya azt mondta, Magyarország komolyan veszi a vállalásait, sokat tesz azért, hogy megelőzze, illetve elhárítsa a klímaváltozás következményeit.

Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a gazdaságunk méretéből adódó mozgásteret is. Így Magyarország az EU kibocsátásának is csak egy részéért felel – tette hozzá.

A szakértő az államfő által is említett Magyarország Virtuális Erőmű programjáról elmondta: célja, hogy szektoronként, az egyénektől az intézményeken át a cégekig úgy formálja a szemléletet, hogy mindenki csökkenthesse az igényelt energiát.

Ahogyan Áder János is mondta, az a legolcsóbb energia, amelyet nem kell megtermelni, az a legzöldebb energia, amelyet nem használunk fel – közölte.

Ferencz Orsolya elmondta: az emberiségnek energiára van szüksége, azt elő kell állítani, és minden előállítási formának van előnye és hátránya.

Azok, akik ellenzik a nukleáris energiát, azt hangsúlyozzák, hogy radioaktív hulladék keletkezik az előállítással, de ha elfogadjuk, hogy a szén-dioxid-kibocsátást radikálisan csökkenteni kell, akkor kénytelenek vagyunk nukleáris energiát is használni – fogalmazott.

Ferencz Orsolya a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, komoly üzenet, kit “engedtek” hozzászólni a klímacsúcson, ezért büszkeségre ad okot, hogy Magyarország megkapta a lehetőséget.

Ez is bizonyítja, hogy Magyarország a klímaváltozás elleni küzdelemben példamutatóan jár el a méretéhez képest – mondta.