A közösség és a város jobbá tétele élteti Walterné Böngyik Teréziát és Rapcsák Katalint 2

Kellemes tapasztalatokkal és rengeteg elképzeléssel gyarapodott Walterné Böngyik Terézia és Rapcsák Katalin az eddigi kampánya során. A Szeretem Vásárhelyt csúcsi és tabáni, kincses-telepi képviselőjelöltje hétfő délelőtt a Rádió 7-ben beszélt a terveiről.

Walterné Böngyik Terézia a Közös Nevezőben elmondta, mindig is arra törekedett, hogy minél többet tegyen a közösségért és a környezetért. A neve 15 év alatt egybe forrt a helyi környezetvédelemmel, például a Téglagyári Tanösvény építése is hozzá kapcsolódik. A Szent István Általános Iskola igazgatójaként pedig az az első számára, hogy az oda járó gyermekek minél nagyobb tudással felvértezve vágjanak neki az életnek.

A közösség és a város jobbá tétele élteti Walterné Böngyik Teréziát és Rapcsák Katalint
Walterné Böngyik Terézia

Rapcsák Katalin – édesapja által is – már korán megismerkedett a városi közösségekkel. Nagyon fiatalon részt vett különböző rendezvényeken, majd agrármérnök lett, azonban 13 éve a vásárhelyi művészek képviseletét látja el a Hódmezővásárhelyi Alkotóház és Művésztelep, illetve a Mártélyi Alkotóház vezetőjeként. Neki is az az elsődleges célja, hogy a közösségi életet erősítse, színesítse.

– Közel 400 háztartásba kopogtattam be az elmúlt időszakban, és a legtöbb helyen nyitottsággal, őszinteséggel fogadtak, sőt, sokan vártak is. A hétköznapi problémák megismerése mellett már feladatokat is kaptam a lakosoktól – számolt be tapasztalatairól Walterné Böngyik Terézia, a Szeretem Vásárhelyt csúcsi képviselőjelöltje.

Rapcsák Katalin is hasonlóan élte át az elmúlt heteket, és azt mondta: még azokkal is megtalálta a közös nevezőt, akik más politikai nézeteket vallanak. Többek között problémaként jelezték számára a vízelvezető árkok ki nem takarítását, valamint a járdák és az egyes útszakaszok hibáit is.

Walterné Böngyik Terézia ezt azzal egészítette ki: dicséretes, hogy a közterületek karbantartását is az itt élők egy része szeretné megoldani, azonban ez a feladat az adóforintokból az önkormányzaté, ugyanis például egy magas fa gallyazása már túlnő az állampolgári kötelességeken.

A közösség és a város jobbá tétele élteti Walterné Böngyik Teréziát és Rapcsák Katalint 1
Rapcsák Katalin

A műsorban szó esett a jelöltek terveiről is. Rapcsák Katalin az olvasóköröknek új lendületet adna, ezzel gondoskodva az idősek helyi szórakozási lehetőségeiről, valamint arra törekedne, hogy az olvasókörök által a gyerekeknek bemutassák a régi hagyományokat, szokásokat. Emellett Tabánban új közösségi teret alakítana ki, és elsősorban a körzetében élő 2500 ember közvetlen életminőségét javítaná a kapcsolatai által.

Walterné Böngyik Terézia egy sportcentrumot tervez a Vöröskereszt utcai üres telken, ami főleg a közösségeknek, és nem az élsportolóknak szólna. Itt sportdélutánokat, sportesteket szerveznének, amelyek során teremfocizhatnának, tollasozhatnának vagy akár tekézhetnének a környéken élőknek. A Rárósi úti kézműves fagyizónál pedig egy fagyikert kialakítását tervezi, illetve azt szeretné, ha a csúcsi vállalkozások különlegességekkel bővülnének.