Élő legendák jártak a Furioso Emlékparkban

A Derekegyház-Tompahát környékén található parkban szeptember 21-én a lótenyésztés, és a lovassport hazai legendái tettek látogatást, akik bejárták a parkot, és a jelenlévőkkel megosztották a tudásukat – írja a Vásárhely24.

A 2010-ben életre hívott Furioso Emlékpark szombat délelőtt egy fontos eseménynek adott otthont: valóságos legendák látogattak el ide. Azon túl, hogy bejárták a helyszínt, tapasztalataikat és tudásukat is átadták egy-egy előadás keretében.

Kucsora Péter, a Kéktói Ménes Lovas Sport Egyesület elnöke és az esemény egyik szervezője lapunknak elmondta, tavaly októberében indították útjára „A magyar ló, a Kárpát-medence kincse” című előadás-sorozatot. Ennek apropója, hogy édesapja, Kucsora István több mint egy évtizeden keresztül tenyésztette a már-már vásárhelyi tájfajtának tekinthető Furioso-North Star-t. Ám, ahogy a cím is utal rá, nem zárkóznak el a többi magyar fajtától és tenyésztőtől sem.

A mostani rendezvény a negyedik a sorban, ami az „Élő Legendák a Furioso Emlékparkban” címet viseli. Valóságos mérföldkőnek számít ez, hiszen olyan prominens személyek látogattak ki, mint Sallay Sándor, Bodó Imre, Tóth Béla, valamint Fülöp Sándor.

Kucsora Péter kiemelte, Sallay Sándor ma is aktívan részt vesz a Furioso-North Star és más fajtákkal kapcsolatos munkákban, a Furioso-North Star Országos Egyesületnél a tenyésztőbizottság elnöke. A nagy alakok bemutatását folytatva kiemelte, Bodó Imre az állat- és lótenyésztésre tette fel az életét, korábban a Furioso-North Star Országos Egyesület elnökeként tevékenykedett. Neki köszönhető, hogy egyáltalán van szürkemarha hazánkban.

Élő legendák jártak a Furioso Emlékparkban 1

A mai napon Fülöp Sándor, egykori fogathajtó világbajnok is látogatást tett. Mint megtudtuk, Furioso-North Star lovakkal versenyzett, de tenyésztette is őket. Kucsora Péter a negyedik vendéget bemutatva elmondta, Tóth Béla az egyik legnevesebb szobrász, lovakat formáz meg. Az alkotásaival az ország több pontján, köztük Vásárhelyen is lehet találkozni, emellett a Pro Furioso díjnak is ő adott formát.

A Kéktói Ménes vezetője, és az esemény szervezője megjegyezte, a meghívott legendák örömmel fogadták el a felkérést, volt, aki más, szintén fontos programját szervezte át azért, hogy ellátogathasson az Emlékparkba. „Egy nagy, és felemelő pillanatnak lehetünk részei” – jegyezte még meg Kucsora Péter.

Élő legendák jártak a Furioso Emlékparkban 2

Sallay Sándor, a Furioso-North Star Országos Egyesület tenyésztőbizottságának elnöke kérdésünkre elmondta, családja is lótenyésztéssel foglalkozott, ebben nőtt fel. 1954-től ménesekben dolgozott, 1957-től mind a mai napig hivatásos lovas.

Szépe Ferenc agrármérnök nem első alkalommal járt a Furioso Emlékparkban. Mint mondta, egy barátja, Horváth Sándor hívta el először ide, amikor a parknak még csak egy része volt készen. Megjegyezte, jó érzéssel tölti el, hogy itt lehet, és bár sajnálja, hogy Kucsora István már nincs köztük, örömmel látja, hogy a családja tovább viszi a megkezdett munkát.

Forrás: vasarhely24.com