Négy kiscica keresi szerető gazdáját Vásárhelyen

Olvasónk osztotta meg velünk a hírt, miszerint négy kiscica keresi szerető gazdáját Vásárhelyen!

Négy kislány cica keresi felelősségteljes, szerető gazdiját. Amelyek közül a két nagyobb egy kukoricásba volt kidobva s igen közel járt az éhhalálhoz. Míg a két kisebb cica a szegedi úton várta lesoványodva, az autók között rohangálva a megmenekülést.

Olvasónk ismertette, hogy mind a négy szobatiszta és játékos. Féreghajtásuk és bolhairtásuk megtörtént. Emellett pedig megkapták a megfelelő védőoltásokat is.

Nagyon barátságosak, és kedvesek, tisztán látszik, hogy vágynak a szeretetre és egy életre szóló családra.

Korsós Tamara olvasónk arra kéri a lakosokat, hogy keressék fel őt azok, akik a fentebb való leírásban magukra ismertek és jó gazdijaik lennének a cicáknak.

Valamint jelezte, hogy a későbbi ivartalanításukban is próbál majd segíteni!

Négy kiscica keresi szerető gazdáját Vásárhelyen 1

Négy kiscica keresi szerető gazdáját Vásárhelyen 2

Négy kiscica keresi szerető gazdáját Vásárhelyen 3

Négy kiscica keresi szerető gazdáját Vásárhelyen 4