Csongrádot verte a hétvégén a HFC II

Ma 16:30-tól a Tiszasziget együttesét fogadja a megyei élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Hódmezővásárhelyi FC. A csapatok találkoztak már a szezonban, akkor kupameccsen mérkőztek és a vásárhelyiek örülhettek jobban a végén. A házigazdák eddig mind a négy bajnokijukat megnyerték, a Tiszasziget egyszer botlott, a Makó ellen.

Szűcs Róbert, a vásárhelyiek edzője a Rádió 7-nek elmondta, hogy nem szeretnék elrontani eddigi sikerszériájukat, ám biztos abban, hogy a Tiszasziget mindent megtesz majd a pontszerzésért.

„Bármi előfordulhat, természetesen győzelemre készülünk. Kupameccsen már találkoztunk, akkor 2-1-es győzelmet arattunk. Az eredmény nem mutatja, de elég sima mérkőzés volt. Abban bízom, hogy hasonlóképpen jól elkapjuk az első félidőt és akkor talán egy kicsit könnyebb lehet, de alapvetően egyáltalán nem számítok könnyű mérkőzésre” – nyilatkozta Szűcs Róbert.