A lélek húrjait is megpendítik a következő Bessenyei-évadban (videó)

Emlékszik még a Macskafogóra? Biztosan, hiszen a Ternovszy Béla által rendezett kultuszfilm minden idők egyik legsikeresebb magyar rajzfilmje volt. A szereplők most musical formájában élednek újjá. A sikert a Szikora Róbert – Valla Attila szerzőpáros és a Magyarock Dalszínház garantálja. Mivel a produkció elsősorban a gyerekeket célozza meg, ezért a megszokott időpont helyett 17 órakor kezdődik az előadás, szeptember 15-én, vasárnap a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Varázslatos dalok, könnyfakasztó humorral fűszerezve, akciódús történetbe ágyazva- így tárulnak a Macskafogó szereplőinek és új partnereinek kalandjai a közönség elé a kultikus mese musical változatában.

Az 1986-ban készült rajzfilm története sokak számára ismerős lehet, ha mégsem, akkor egy kis emlékeztető: A macskák és az egerek közötti gengszterháború már a végső összeomlás szélére sodorja az egereket, de Grabowski, a kiégett titkosügynök egér, önként vállalt száműzetés után elindul Pokióba, hogy megmentse az egértársadalmat és kiszabadítsa az elnök elrabolt leányát. A macskaszindikátus vezetője patkány kommandót indít üldözésére, melynek során macska-egér barátságok, nagy szerelmek és véget nem érő kalandok kísérik a szereplőket.

Vizeli Csaba, a Magyarock Dalszínház igazgatója még 2005-ben látta a Szikora Róbert-Valla Attila által jegyzett darab színpadi változatát, és már akkor megfogalmazódott benne a gondolat, hogy társulatával egyszer bemutatja. A megfelelő alkalom 2018-ban jött el, mert akkor a Macskafogó nem volt sehol repertoáron, ezért úgy döntött, hogy egy igazi családi musicallel éleszti újjá a történetet. Vállalása feladta a leckét, ugyanis egy rajzfilmet nem könnyű színpadra állítani. Amíg a vásznon bármi megtörténhet, addig a színpadon nem lehet mindent megoldani. Végül az eredeti meséhez képest csupán apró ötleteket és részletbeli újragondolásokat eszközölt Vizeli Csaba, akinek munkáját Bakó Gábor koreográfiája remekül kiegészíti.

A társulat igazgatója, és a musical rendezője úgy érzi: elnyerte a közönség tetszését az előadás, a színészek megtalálták a karaktereket, és lubickolnak a szerepekben. Erről bárki meggyőződhet, aki ellátogat szeptember 15-én a Bessenyei Ferenc Művelődési Központba és megnézi a Macskafogó musical adaptációját.  A főbb szerepekben Mészáros Tamás, Gombás Ádám, Balogh Attila/Katona Zsolt, Tar Gabriella és Makra Pál láthatók.

Macskafogó- musical két felvonásban

Borítókép: Archív