Titokban Párizsba szállították Michael Schumachert

Francia sajtóértesülések szerint egy párizsi kórházba vitték őssejtkezelésre Michael Schumacher hétszeres Forma–1-es világbajnokot.

A Le Parisien értesülései szerint a Georges Pompidou kórházban kedden őssejtkezelést kap a Ferrari egykori sztárja, aki 2013 decemberében szenvedett súlyos agykárosodást egy síbalesetben.

Egészségügyi állapotáról kevés információ látott napvilágot azóta, és a család is ritkán nyilatkozik. Minden idők legsikeresebb Forma–1-es versenyzője január 3-án ünnepelte ötvenedik születésnapját. Felesége ez alkalomból egy rövid üzenetben köszönte meg a jókívánságokat, és elmondta, hogy mindent megtesznek férje felépüléséért.

Korábbi információk szerint 15 orvos, gyógytornász vesz részt a pilóta gyógykezelésében. Ennek heti költsége meghaladja az 50 ezer eurót (15 millió forint).

A Le Parisien szerint a Schumachert kezelő  francia sebészt a „sejtterápiás műtétek úttörőjeként” jellemzik, akinek fő területe a szívelégtelenség megakadályozása.

A kezelés kedd reggel kezdődött, és Schumacher szerdán már el is hagyhatja az intézményt, ahol értesülések szerint idén tavasszal már kétszer is ápolták.

Forrás: hirado.hu