Nem sikerült: kikaptunk Budapesten a szlovákoktól

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett Szlovákiától a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének E-csoportjában. A mieink gólját Szoboszlai Dominik szerezte szabadrúgásból.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, nem tartja igazságosnak a végeredményt, és a játékvezetői tévedések ismét minket hátráltattak.

A játékosaimat elismerés illeti. Játszottunk olyan jól, mint a szlovák válogatott. Mi nem tudtuk a helyzeteket értékesíteni, az ellenfél viszont ki tudta őket használni – összegzett a lefújást követően a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Ez nem az első mérkőzés, hogy játékvezetői hibákkal kell szembesülnünk. Túl megy egy határon, hogy méteres lest nem vesznek észre, de ez nem feltétlenül a játékvezető hibája, a segítőit kell elmarasztalni. Ugyanakkor remek csapattól szenvedtünk vereséget, nagyon jó játékosai vannak a szlovák csapatnak, ezért is mondtam a játékosoknak, mindent megtettek, emelt fővel hagyhatják el a pályát. Szerencsétlenek voltunk, mert három kényszerű cserénk volt. Lovrencsics, Kleinheisler, Nagy Ádám, sőt még Sallai Roland is cserét kért, de négyet nem lehet cserélni” – értékelt Rossi.

Botondot tapasztalatlanságból állították ki. Volt már egy sárga lapja, és mondani akart valamit a bírónak, amiért megkapta a második sárga lapot is, így a pirosat is. Ez butaság volt. Tanulnia kell ebből” – tért ki a kapitány a meccs végén történt jelenetekre, Baráth kiállítására.

Sajnos azt a két meccset veszítettük el, amelyet a legjobban szerettük volna megnyerni. De még sok mérkőzés van hátra. Ahogy az azeriek a horvátokat meglepték, mindent meg kell tennünk Splitben és Walesben is, hogy meglepetést szerezzünk. Hinnünk kell abban, hogy a labdarúgás istene kárpótol minket, és bár most mindent feketében látok, még nincs minden veszve”– tekintett előre Rossi.

Forrás: nemzetisport.hu