Berek Ágota: a gyógynövényekről való ismereteim átadása éltet

Júniusban megjelent cikkünkben már bemutattuk, mi mindennel foglalkozik az algyői Ezerjófű Egyesület, Berek Ágota vezetésével. Hosszas beszélgetésünk során feltárult előttünk, hogy bár tevékenységeik szerteágazóak, egy alapgondolatra mégis felfűzhetőek, úgy, hogy mindeközben napjainkban a hatásuk már nemcsak Algyőre korlátozódik, hanem az egész dél alföldi térségben érezhető, és lassan országosan is ismertté válik.

M is ez az alapgondolat? A gyógynövények ismeretével és felhasználásával kapcsolatos ismeretek átadása minél szélesebb körben, minél élményszerűbben. A legfiatalabb, már fogékony korosztálytól egészen a szépkorúakig. Ez az elhivatottság hajtja előre Berek Ágotát az újabb és újabb feladatok kitalálásában, felvállalásában. Ennek érdekében építgetik az egyesület kapcsolatait is férje, Kiss Tibor szervező munkájának segítségével. Ez a cél vezeti őket az Ezerjófű Egyesület programkínálatának összeállításában és kialakításában.

Több mint nyolc éve foglalkoznak az Ezerjófű Egyesület keretén belül oktatással. Mi jellemezte az idei évet ebből a szempontból?

Az első, legfontosabb lépés, a lassan tízéves Ezerjófű Gyógynövénykert létrehozása volt. A kert adja az alapját az oktatási, ismeretterjesztői tevékenységünknek. Az itt összegyűjtött és gondozott, több mint 200-féle gyógynövény bemutatásával minden látogató számára lehetővé tesszük, hogy megismerje, és később a természetjárás közben felismerje ezeket az egészségünket védő, kisebb, nagyobb bajainkban segítséget adó növényeket. Ezért rendszeresen fogadunk csoportokat óvodástól nyugdíjaskorig. Ha igény van rá – és ez egyre gyakoribb -, a kert bemutatását követően játékos foglalkozások keretében el is mélyíthetik tudásukat a látogatók. A teljesség igénye nélkül, ízelítőül említem meg, hogy az idei évben több óvodás csoport és iskolai osztály is ellátogatott hozzánk. Még a nagyszénási polgármesteri hivatal dolgozóit is végig kalauzoltam a kerten, majd a nagy érdeklődéssel kísért kertvezetést teakóstolással fejeztük be. De egész napos programot biztosítottunk Szeged város védőnői számára, és két óvodai nevelőtestület is meglátogatott bennünket. A „Cselekvő közösségek” programja keretében két nyugdíjas csoportot láttunk vendégül.

Rendkívül nagy öröm számomra látni minden egyes alkalommal az élénk érdeklődésüket és azt, hogy az átadott információkat milyen lelkesen, szívesen fogadják kertünk látogatói. A fiatalabb korosztály számára 2011 óta szervezünk nyári napközis táborokat. Az első pár évben egy-egy 5 napos turnust tartottunk, majd ahogy nőttek az igények, már 2-3 héten fogadtuk a gyerekeket. Az idén már négy turnusunk volt július 22-től augusztus 16-ig. Táboraink résztvevői 5-14 éves korú gyerekek. Az idén két olyan fiatal is táborozott velünk, akik 2011 óta minden nyáron velünk töltöttek egy-egy hetet az Ezerjófű egészségvédő gyógynövényes táborban. Több egykori táborozónk pedig az 50 órás közösségi szolgálatát is nálunk végezte. A gyerekek többsége algyői, de egyre többen jönnek a környező településekről: Szegedről, Hódmezővásárhelyről, de még Szentesről is.

Berek Ágota: a gyógynövényekről való ismereteim átadása éltet 1

Hogyan jellemezné a programjaikat?

Programjaink mozgalmasak, a gyógynövényes foglalkozásokon kívül sokat biciklizünk, és közben rendszerint gyógynövénytúrázunk. De idén is ellátogatunk a Tisza-parti strandra egy kis homokvárépítésre, valamint fürödtünk a Borbála Fürdőben, ahol ilyenkor mindig egy egész napos kirándulást teszünk. Az évek során voltunk már Makón, Budapesten, Bugacon, Szarvason, az idén pedig Mártélyon kenuztak és íjászkodtak gyerekeink. Kiemelten figyelünk arra, hogy az étkezések során sok zöldséget fogyasszanak, és reggelijüket maguk készítsék el a számukra összeállított egészséges, tápláló élelmiszerekből. A fűszernövényeket is ők szedik a kertben, amiket felhasználunk az ételekhez. Rendszerint készítünk salátát, szendvicset, sütünk süteményt, a hetet pedig mindig egy közös pizzasütéssel zárjuk. Itt már magában a tészta összeállításában és dagasztásában is részt vesznek a gyerekek, majd mindenki maga keni és rakja meg feltétekkel a kinyújtott pizzatésztát.

Fontos kiemelnem, hogy az idén is ellátogattak hozzánk más táborok is, és a szegedi önkormányzati mega tábort (280 gyerek) pedig mi gazdagítottuk egy gyógynövénybemutatóval és teakóstolással. Ennek alapján elmondhatjuk, hogy idén augusztus végéig körülbelül hétszáz gyerekkel kerültünk kapcsolatba, ami adódott a tanév közben a foglalkozásainkon részt vevő, a saját táborainkra és a vendégtáborokkal érkező gyerekekből. A visszajelzések alapján mindegyikük remekül érezte magát, kellően elfáradt, és bő tudással gazdagodva tért haza egy-egy hét vagy alkalom után.

Az elmúlt három, nyári hónapot követően melyek a következő állomásai a gyógynövényes tudás átadásának?

Az új tanévben is folytatni szeretném Algyői Fehér Ignác Általános Iskolában a gyógynövényes, egészségvédő szakkört, ahol elsősorban az iskolában meglévő gyógynövénykert művelésében vesznek részt a nebulók, addig, amíg ezt az időjárás engedi. A téli hónapokban pedig néhány gyógynövény alaposabb ismeretét sajátítják el, miközben gyakorolják feldolgozásukat (szárazás, morzsolás) és felhasználásukat teakészítés, ételkészítés, kézműves gyógynövényes tárgyak készítése). A szakkört heti egy órában tartom, főként alsó tagozatos gyerekek számára. Azt tervezem, hogy a felnőttek számára ősszel indítok egy 16 órás gyógynövényismeret tanfolyamot, amelynek során a jelentkezők megismerhetik a legfontosabb gyógynövények alkalmazását a családban leggyakrabban előforduló betegségekre. Ennek keretében pedig hazavihető gyógynövényes krém és szirup készítésére is sort kerítünk.

A helyi általános iskola és a térségben megtalálható, több hasonló vagy teljesen más tevékenységet űző civil szervezet és személy mellett a Szegedi Tudományegyetem egyes karaival is kapcsolatban állnak. Hogyan kell ezt elképzelni?

2015 óta állunk kapcsolatban az SZTE hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karával. Minden félévben jönnek hozzánk hallgatók kertlátogatásra, és gyakorlati képzőhelyként is együttműködünk. Jelenleg is nálunk tölti hosszú gyakorlatát egy hallgató, aki a sztívia (Stevia rebaudiana), magyar nevén jázminpakóca termesztéséről írja a szakdolgozatát. A Kutatók Éjszakáján már évek óta részt veszünk Hódmezővásárhelyen teakóstolással, gyógynövény-felismerő játékkal. A Gyógyszerésztudományi Karral 2016 óta tartjuk a kapcsolatot. Közös rendezvényünk volt 2017-ben Az Év Gyógynövénye: A Mák Napja. 2018-ban a tyúkhúr kutatásához biztosítottunk kísérleti anyagot. Idén tavasszal pedig a kar oktatói és hallgatói biciklitúrát szerveztek hozzánk. A jó hangulatú találkozón sok terv és elképzelés született a kapcsolatunk további építéséről. Mindkét kar oktatói előadásaikkal vesznek részt rendezvényeinken, és emelik azok színvonalát.

Berek Ágota: a gyógynövényekről való ismereteim átadása éltet 3

Hamarosan megrendezik az egyesület őszi szakmai napját. Ismertetné a részleteket?

Igen, szeptember 21-én, Algyőn az Ezerjóházban, a székhelyünkön rendezzük meg őszi szakmai napunkat, amellyel több célunk is van. Az egyik, hogy azok, akik már évek óta partnereink: oktatók, pedagógusok, szülők, nagyszülők, civil szervezetek képviselői – és még szerencsére hosszasan sorolhatnám – olyan elméleti és gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek a gyógynövényekről, azok csodálatos hatásairól, melyeket saját munkájuk során biztonsággal, hitelesen tudnak alkalmazni. Több, egymást követő előadásra kerül majd sor, amelyekhez szakértők segítségét kértük, akik olyan ismereteket és módszereket tesznek közzé, melyek segítik őket munkájukban. Szervezzük mindezt annak reményében, hogy a résztvevők egy egységes rendszerbe foglalt szemléletet kapjanak, és mindennapi gyakorlatukban is eredményesek lehessenek az egészséges életmód ismereteinek átadásában. A másik, nagyon fontos célunk pedig nem más, mint hogy egyre többen tudomást szerezzenek az Ezerjófű Egyesületről és annak a hasznáról. Mert hisszük, hogy mindez itt Algyőn, de megyei szinten is egy hasznos és különleges létesítmény, ami egyedi ismeretterjesztési tevékenységgel párosul. És bár fenntartása rengeteg munkát és odaadást igényel, az egyre nehezebb anyagi és infrastrukturális lehetőségek között is igyekszünk magas színvonalon megtartani.

A szakmai napra való jelentkezésről részletesen alább olvashatnak:

Berek Ágota: a gyógynövényekről való ismereteim átadása éltet 5 Berek Ágota: a gyógynövényekről való ismereteim átadása éltet 6 Berek Ágota: a gyógynövényekről való ismereteim átadása éltet 7 Berek Ágota: a gyógynövényekről való ismereteim átadása éltet 8

Bátran állíthatjuk: a Berek Ágota és férje, Kiss Tibor által vezetett Ezerjófű Egyesület az egészséges életmód ismereteinek tárháza. A természethez való vonzódásuk, a gyógynövények szeretete és az a tudás, mellyel azokról rendelkeznek, kellő hűséggel és tisztelettel párosul a tevékenységük elvégzése iránt. Azt, hogy remekül értenek az emberek nyelvén, gyakornokuk, a hódmezővásárhelyi Szalma Dorina szavai bizonyították a legjobban. Aki az interjú ideje alatt a háttérben tüsténkedett, és végezte a rá bízott feladatokat. A Szegedi Tudományegyetem, Mezőgazdasági Karán tanuló, agrármérnöki szakirányú hallgató elmondta, hogy Ágotáékkal kiváló a közös munka, sokat lehet tőlük tanulni, és végtelenül nagy szeretettel segítik őt úgy a szakdolgozata megírásában, mint pedig a gyakorlati ismeretek alapos elsajátításában. Az egyesület vezetője és férje bátran hagyják őt kibontakozni, ez benne erős bizalmat képez, és segíti őt a tapasztalatgyűjtésben.

Berek Ágota: a gyógynövényekről való ismereteim átadása éltet 2

Berek Ágota: a gyógynövényekről való ismereteim átadása éltet 4

Az egyesület működtetése sok munkával és kiadással jár, éppen ezért Ágotáék elmondása szerint az interjúban említett programok és események csak a lehetőségek adta töredékei annak a sok-sok ötletnek és elképzelésnek, ami az ő fejükben már réges-rég megszületett, megvalósításra vár. A beszélgetés végén viszont reményüket fejezték ki, hogy a nehézségek ellenére tevékenységüket egyre több egészségesen élni akaró ember hasznára hosszú ideig tudják még folytatni Algyőn és a régióban.

Fotó: Gémes Sándor
Videó: TiszapArt Televízió – Heti Közélet