Jelöltállításban erősebb a Mi Hazánk, mint a Jobbik

Jelöltállításban erősebb a Mi Hazánk, mint a Jobbik

A Jobbik kalocsai alapszervezete sem bírja cérnával, hogy a párt a balliberális ellenzékkel szövetkezve állít jelölteket az októberi választáson. Emiatt a Bács-Kiskun megyei településen többen is a kilépés mellett döntöttek, sőt már a Mi Hazánk kampányát segítik. Jelen állás szerint egyébként Toroczkai László pártjának több bejegyzett egyéni képviselőjelöltje van, mint a Jobbiknak egyedül, szövetségesek nélkül.

Migránsok

Ismét özönlenek a migránsok Görögországba

Továbbra is özönlenek a bevándorlók Görögországba, a rendőrség szerint 424 migráns érkezett péntek reggel és szombat dél között az égei-tengeri görög szigetekre - számolt be az ERT görög állami rádióadó. A múlt hónapban nyolcezer migráns kelt át a görög-török határon. Tetézi a problémát, hogy Törökország nem kap elég pénzt az Európai Uniótól a migránsok ellátására.
Kiállítással emlékeznek Blaski Mártára Vásárhelyen 4

Kiállítással emlékeznek Blaski Mártára Vásárhelyen

Szombat délután nyílt meg az Emlékezés Blaski Mártára című tárlat a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen. A Príma-díjas restaurátor, festőművész, a Vásárhelyi Őszi Tárlatok rendszeres kiállítója súlyos betegséget követően, életének 73. évében augusztus közepén hunyt el.
Szétrobbant Józsefvárosban is az úgynevezett ellenzéki összefogás

Az ellenzéki együttműködés összeomlott

Az ellenzéki együttműködés összeomlott, kevés helyen van érdemi együttműködés, az is inkább konfliktusos - fogalmazott Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke a Somogy megyei Kötcsén szombaton, a Polgári Pikniket megelőzően.
Varga Mihály: a világgazdaságban lassulás van, de recesszió nincs

Varga Mihály: a világgazdaságban lassulás van, de recesszió nincs

A világgazdaságban lassulás van, de recesszió nincs, itthon fenn kell tartani a fiskális fegyelmet és meg kell őrizni a magas beruházási rátát a magyar gazdaságban - mondta Varga Mihály az 57. Közgazdász-vándorgyűlés záró plenáris ülésén szombaton, Nyíregyházán.
Novák Katalin: harmadik alkalommal rendeznek Budapesten demográfiai csúcsot

Novák Katalin: húszéves csúcson van a házasságkötések száma, nő a gyermekvállalási kedv

A demográfiai tendenciák pozitív irányba mutatnak, húszéves csúcson van a házasságkötések száma, nő a gyermekvállalási kedv, csökken a válások, a csecsemőhalandóság és az abortuszok száma - jelentette ki Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Piknik elnevezésű találkozó előtt újságíróknak.
Őszelő Hagyományőrző Fesztivál

Ágyú, kard, puska – kisebb időutazást élhetünk át a Tájháznál

Ma tartják az Őszelő Hagyományőrző Fesztivált a Tájháznál, ahová már a délelőtti órákban sok család ellátogatott. Nem is csoda, ugyanis az előző évszázadok elevenednek meg előttünk és megtekinthetjük, őseink milyen fegyvereket használtak a harcok során.
Kutyák minden mennyiségben! – megkezdődött a Nemzetközi Kutyakiállítás Vásárhelyen

Kutyák minden mennyiségben! – megkezdődött a Nemzetközi Kutyakiállítás Vásárhelyen

Nemzetközi – CACIB – kutyakiállításnak és szépségversenynek ad otthont a Hódmezőgazda Zrt kiállítás centruma a hétvégén, két napon át. A rendezvényre az ország és Európa minden pontjáról érkeztek ebek a gazdáikkal - tette közzé a Vásárhely24.com.
Sakkban tartja a riválisokat az MSZP

Sakkban tartja a riválisokat az MSZP

Bár az MSZP leszerepelt a tavaszi európai uniós választáson és nem áll jól a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint sem, a szocialisták mégis erős pozíciókat tudtak kiharcolni maguknak az ellenzéki jelöltállításoknál a vidéki nagyvárosokban – derült ki a Magyar Nemzet kutatásából.
Lázár: akik a hagymából Hagymatikumot építettek, jól jelölik ki a jövő útját 3

Lázár: akik a hagymából Hagymatikumot építettek, jól jelölik ki a jövő útját

Kezdetét vette a 29. Hagymafesztivál: az első napon megnyílt a Vállalkozói Sziget és az ünnepélyes zászlófelvonásra is sor került, a lovas felvonulást követően pedig Farkas Éva Erzsébet polgármester és Lázár János országgyűlési képviselő osztotta meg gondolatait az ünnepélyes megnyitón.
Orbán-Salvini-csúcs: Olyan Európára van szükség, amely megvédi a határait - videó

Orbán Viktor az olasz miniszterelnöknek: készen állunk a közös munka folytatására

Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Giuseppe Conte olasz kormányfő ismételt miniszterelnöki megbízatásához - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szombat délelőtt.
Soros György

Soros zsebében van az amerikai bevándorláspárti elit

Több mint 1 milliárd dollárt (közel háromszázmilliárd forintot) fordított az amerikai baloldal kampánycéljaira 2013-2017 között az az Arabella nevű tanácsadó cég, amelyet látszólag civil szerveződésként próbálnak beállítani, valójában a demokraták fedett „bankautomatája”, amely mögött Soros György áll – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Breitbart cikke alapján, amely a Capital Research Center (CRC) információira hivatkozik.
Durvul a migrációs nyomás: több százezren indulhatnak meg Európa felé

Megnyitná a migránsok előtt az Európába vezető utat a török elnök

Egyre nagyobb a feszültség Szerbia és Horvátország között a migránsok miatt. Belgrád szerint a horvát hatóságok törvénytelenül toloncolják vissza hozzájuk az illegális bevándorlókat, amit Zágráb tagad. Közben a boszniai Bihácson megint egy olyan videó készült, amelyen az látszik, hogy migránsok balhéznak az utcán. És jöhet az utánpótlás is, csütörtökön fenyegette meg az uniót a török elnök, hogy ha nem kap pénzt, egymillió migráns előtt nyitja meg a határokat – hangzott el az M1-en.
Semjén: a magyar állam célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon

Semjén: a magyar állam célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon

A magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és a magyar emberek életminősége javuljon, ezek azok a fundamentumok, amelyekre minden más épül - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a III. Budapesti Demográfiai Csúcs zárásán pénteken.
Aláírásgyűjtés közben kapott békejobbot Daru Árpád

Aláírásgyűjtés közben nyújtottak békejobbot Daru Árpádnak

Közel két évig tartó rossz viszony után kötött békét Daru Árpád, a Szeretem Vásárhelyt Egyesület belvárosi képviselőjelöltje. Ez alátámasztja eddigi álláspontját: a közösségi média rombolja, a személyes találkozás építi a közösséget.
Berek Ágota: a gyógynövényekről való ismereteim átadása éltet

Berek Ágota: a gyógynövényekről való ismereteim átadása éltet

Júniusban megjelent cikkünkben már bemutattuk, hogy mi mindennel foglalkozik az algyői Ezerjófű Egyesület, Berek Ágota vezetésével. Hosszas beszélgetésünk során feltárult előttünk, hogy bár tevékenységeik szerteágazóak, egy alapgondolatra mégis felfűzhetőek, úgy, hogy mindeközben napjainkban a hatásuk már nem csak Algyőre korlátozódik, hanem az egész dél alföldi térségben érezhető, és lassan országosan is ismertté válik.