Márki-Zay elismerte rágalmazó szavait 2

A hódmezővásárhelyi polgármester ellen mintegy tucatnyi büntető- és polgári per van folyamatban, miután valótlanságokat állított, többeket megrágalmazott, megsértette jó hírnevüket. Három esetben már jogerős ítélet is született hazudozásai miatt, a bíróság által rá kirótt büntetések már a 2 millió forintot is meghaladják.

A lassan fekete öves hazudozónak számító, már jogerősen is három ügyben pervesztes Márki-Zay Péter mások mellett Lázár Jánosnak is nekitámadt. Őt a Szeviép-ügyben vádolta meg korrupcióval: minek kapcsán Lázár feljelentést tett Vásárhely polgármestere ellen rágalmazás miatt. A békítő tárgyalást csütörtökön tartották, ahol Márki-Zay elismerte rágalmazó szavait.

Ügyvédje, Kriveczky György elmondta, hogy a békítő tárgyalás sikertelen volt, és a feljelentésben foglaltakat változatlanul fenntartják. „Az az álláspontom, hogy Márki-Zay Péter megrágalmazta ügyfelemet, Lázár János volt minisztert, jelenlegi országgyűlési képviselőt, és ezért jogi elégtételt kérünk” – nyilatkozta az ügyvéd.

Márki-Zay elismerte rágalmazó szavait

Kriveczky György hozzátette, hogy Márki-Zay elismerte, hogy ő tette a rágalmazó kijelentéseket, azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezzel nem sértett törvényt.

„Ezzel ellentétben a mi álláspontunk az, hogy azokkal a súlyos, a világhálón nagy nyilvánosság előtt megjelent kijelentésekkel nagyon súlyosan megrágalmazta ügyfelemet, és ezért büntetést érdemel” – fogalmazott Kriveczky.

A vádlottak padján lassan bérlettel rendelkező Márki-Zay Péter ellen egyébként mintegy tucatnyi polgári és büntetőper van folyamatban. Emlékezetes, három pert már jogerősen is elveszített hazudozásai miatt, miután megsértette a vásárhelyi kórház, a város volt aljegyzője és egy helyi vállalkozó jó hírnevét. Ezért több mint 2 millió forint büntetést szabott ki rá a bíróság. Ezenkívül még számos vásárhelyi és Vásárhely környéki magánszemély perelte be, jelentette fel nagy nyilvánosság előtt tett valótlan kijelentései miatt, ezek az eljárások jelenleg is folyamatban vannak a bíróságokon.