László: „Köszönöm a vásárhelyi kórház sebészeinek, hogy megmentették az életemet!”

Bálint Lászlón július közepén életmentő műtétet hajtottak végre a vásárhelyi kórházban. Erős fájdalmakkal került be a sürgősségi osztályra egy kiszorult sérv miatt, az ultrahang után azonnal felvitték a sebészeti műtőbe, majd két hétig lábadozott az osztályon. Most rajtunk keresztül mond köszönetet – írja a Vásárhely24.

„A 8 sérvből egy kiszorult, nagyon fájtak a beleim, nagyon gyenge voltam. Az orvosok azonnal cselekedtek, ezzel megmentve az életemet. Ha nem műtenek meg időben, ma nem lehetnénk itt és nem beszélgethetnénk arról, mennyi jót kaptam az orvosoktól, ápolóktól a kéthetes benntartózkodásom alatt” – mesélte Bálint László, aki azt is elmondta, a kiszoruló sérv az érintett bélszakasz elhalásához is vezethet, vagy ödémához, halállal is végződhet.

„Mind az orvosok, mind a nővérek, ápolók szaladtak hozzám, a legkisebb „jajj”-ra is, bármi problémám volt, azonnal ott voltak, kedvesen segítettek. Tornáztattak, kísérgettek, segítettek a tusolásban” – mesélte. Hozzátette, egy ötágyas kórteremben feküdt két hétig, és szobatársai is hasonló figyelmességben részesültek mindvégig. „Ámultam rajta, mennyi mindent megtesznek például azért a betegtársamért, akinek mindössze 17-18 százalékos volt a tüdőfunkciója, és műthető állapotba kellett hozniuk.”

Feleségét pedig daganatos megbetegedéssel diagnosztizálták a vásárhelyi kórházban, ebben az esetben is a gyors felismerésnek köszönhető, hogy párja él.

„Köszönöm a sebészeknek, hogy megmentették az életemet!” – zárta gondolatait.

Forrás és fotó: vasarhely24.com