Cseri Tamás: ne ellenség legyen a másként gondolkodó ember!

A hódtói képviselő és képviselőjelölt szerint újra ki kell alakítani azt a kultúrát Vásárhelyen, hogy a politikusok ne ellenségként, hanem csak ellenfélként tekintsenek egymásra.

– A közlekedésben két alapvető dologra kell figyelnünk. Az egyik, hogy tartsuk be a KRESZ szabályait, a másik, hogy figyeljünk oda a forgalom többi résztvevőjére – jelentette ki legújabb videójában Cseri Tamás.

A hódtói képviselő szerint ezt a gondolkodásmódot kellene visszahozni a helyi politikába is. – Minden közszereplőnek és politikusnak be kellene tartani minimum elvárásokat, szabályokat egymás és egymás szavazói iránt – hívta fel a figyelmet a képviselőjelölt.

Hozzátette, emellett oda kellene figyelni egymás véleményére, kritikáira, és ezek alapján egy együttműködést kellene kialakítani a város érdekében, mint ahogy ez egykor működött is. – Régebben a pártok egymásban nem ellenséget, hanem csak ellenfelet láttak. Ezt a kultúrát kellene újra meghonosítani – hangsúlyozta Cseri Tamás, aki októbertől azon dolgozik majd, hogy a városvezetésben ismét ez a viszonyrendszer alakuljon ki.