Lakásfórumon vett részt Grezsa István

Hódmezővásárhely polgármesterjelöltjét, Grezsa Istvánt lakásfórumra invitálták!

Grezsa István a Révai utcában megtartott lakásfórumon vett részt, ahol többen összegyűltek, s megosztották a polgármesterjelölttel gondolataikat, félelmeiket és ötleteiket egyaránt, annak reményében, hogy október 13-át követően megoldás születik majd rájuk.

A polgármesterjelölt minderről egy videóval számolt be hivatalos közösségi oldalán, amely alatt az alábbi gondolatokat olvashatjuk kísérőként:

“Meghallgatni és meghallani egymást, közösen dönteni és együtt cselekedni, nem pedig egymás ellenében – ebben hiszek. Így dolgoznék a városért polgármesterként, és így dolgozom a polgármesterségért Vásárhely önálló jelöltjeként. Ezért örültem az Révai utcai lakásfórumozók meghívásának, és ezért veszek részt szívesen minél több ehhez hasonló találkozón a jövőben is.”