Havránek Ferenc

A vásárhelyi polgármester annyira a „teljes” ellenzéki összefogás híve, hogy ajtót mutatott Havránek Ferencnek és az Európai Baloldalnak; a „titkos” támogatásukra viszont suttyomban igényt tartott volna. Megint kiderült az is, a DK-nak előjogokat biztosít, vagyis leplezetlenül Gyurcsány Ferenc kegyeit keresi. Havránek szerint Márki-Zay csapata nem más, mint a DK kihelyezett tagozata.

A Mi Időnkön, az Európai Baloldal hírportálján jelentette be vasárnap Havránek Ferenc korábbi vásárhelyi önkormányzati képviselő, hogy pártja, az Európai Baloldal nem vesz részt a Márki-Zay Péter által meghirdetett teljes ellenzéki összefogásban, illetve nem támogatja azt „titokban” sem. Éspedig nem saját akaratából, hanem mert a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke tulajdonképpen nem kért belőlük – miközben a Gyurcsány-párt DK-val már megkötötte választási szövetségét.

Az Európai Baloldal úgy látja, Márki-Zay (és a DK) a kulisszák mögött, sutyiban akarta elintézni, hogy a városban ismert és népszerű Havránek Ferencet kihagyja az összefogásból, ők viszont a nyilvánosság előtt akarják ütköztetni az érveket pró és kontra.

Arra kíváncsiak például, miért kért a polgármester „titkos” támogatást, miért „büdös” számára, ha a párt nyíltan benne lenne az összefogásban, illetve egyáltalán, aki szavakban ekkora „demokrata”, az miért suttyomban, fű alatt intézi az efféle dolgokat.

Nem tudni, mi áll a háttérben: Márki-Zay vajon nem tartja elég demokratikusnak, netán elég európainak vagy baloldalinak az Európai Baloldalt? Szégyelli a velük való esetleges együttműködést? Számára továbbra is csak az a hiteles, igazi ellenzéki, akit ő annak nyilvánít? Vagy az új szövetséges, Gyurcsány Ferenc politikai érdekeivel ellentétes a munkáspárt szerepvállalása? Mindenesetre tény, ami tény: Havránek nyílt levele szerint nem vette be őket az úgynevezett egységbe. Ami viszont így korántsem teljes, annál inkább lyukas.

A nyilvánosságra hozott részletekből nemcsak az derül ki, hogy a vásárhelyi összellenzéki egység víziója hamis és álságos, de az is egyértelművé válik, hogy a Gyurcsány-kottából éneklő Márki-Zay valóban folyamatosan engedményeket tesz, előjogokat biztosít a DK-nak, egyre leplezetlenebbül keresi a bukott őszödi kormányfő kegyeit.

A Márki-Zayval folytatott július 29-i tárgyalása alapján Havránek Ferenc, az Európai Baloldal alelnöke és egykori hódmezővásárhelyi képviselő a polgármesternek írt nyílt levelében többek között úgy fogalmaz,

a vásárhelyi városvezető jelenlegi választási csapata nem más, mint a DK kihelyezett tagozata.

„A rend kedvéért megjegyzem, én ezt többször kezdeményeztem. A megbeszélésünk teljes mértékben eredménytelen lett, amit én őszintén sajnálok. Sajnálom, de egyben meglepőnek is tartom, mert Ön minden nyilvános megnyilatkozásában a teljes összefogás szükségességéről beszél, és én joggal gondoltam mindeddig, hogy a szavak és a tettek egységben vannak.

Joggal gondoltam azért is, mert az időközi választást ilyen összefogás eredményeként nyerte meg! Megítélésem szerint az összefogás feltételezi, hogy a résztvevők mindegyike megfogalmazza, megfogalmazhatja azt a minimális igényt, amit ‘arcának megőrzése” mellett el tud fogadni ő is, és a résztvevők többségi is. Itt viszont én azt tapasztaltam, hogy vannak, akik ‘előjogot” vagy ‘vétójogot” gyakorolnak. Erre egy mondatból következtetek, amikor egy képviselővel kapcsolatban azt mondta: ‘őt elfogadta a DK (Mucsi Tamás) is’.

Ez véleményem szerint így nem működik, mert ha itt a DK-nak ‘vétójoga’ van, ez nem összefogás, hanem a DK kihelyezett tagozata. Tévedés ne essék, én nem a DK részvételét kritizálom, csupán az alaptalanul vindikált ‘vétójogot’ nem tartom elfogadhatónak. Mindenki kritizálja, joggal, hogy ‘vannak egyenlők és egyenlőbbek’, én ezt a kritikát fenntartom, számomra elfogadhatatlan bárki részéről a vétójog – amíg ez létezik, addig ez egy párt támogatása és semmiképp nem széles összefogás” – írja Havránek Ferenc.

A korábbi önkormányzati képviselő szerette volna, ha az egyik körzetben egy általuk javasolt vállalkozó indul jelöltként, mire Márki-Zay a tárgyaláson közölte vele, a körzetek már el vannak osztva, valamint Havránek szerint homályos és meg nem indokolt utalást tett arra, hogy az Európai Baloldal részvétele feltehetőleg „többet vinne, mint amennyit hoz”…

Havránek nehezményezi, hogy július 29-e óta semmiféle jelzést, választ nem kap Márki-Zaytól arra nézvést, bekerülhet(nek)-e a vásárhelyi ellenzéki összefogásba. Ezt mind saját magára, mind pártjára nézve sértőnek és megalázónak tartja. Levelében félreérthetetlen utalásokat tesz arra, hogy Márki-Zay ezen döntésének mozgatórugói a DK-nál keresendők…

A párt vezetése és én magam sem tudom elfogadni, hogy ‘titokban’ támogassuk az összefogást. Véleményem szerint akit vagy akiket szégyellnivalónak tartunk, azoktól nem kérünk és nem fogadunk el semmit! Ha a döntés ezen a szinten marad, van egy elkerülhetetlen kötelezettségünk, ezt bizony nyilvánosságra kell hozni! Ezt megteheti az, aki rendelkezik a ‘vétójoggal’, megteheti Ön, az összefogás deklarált vezetője, vagy meg kell tegyük mi!

Mindebből következik, hogy akit kilöknek a mentőcsónakból, annak magának kell úszni. A megbeszélés halogatása miatt én elkövettem azt a hibát, hogy hittem az összefogás komolyságában, és nem készültem ún. ‘B’ tervvel. De ha készülnünk kell, akkor az biztos, hogy ‘át’ nem állunk, és polgármesterjelöltet nem indítunk, de ha legalább egy képviselőt szeretnénk, és joggal szeretnénk, azt hiszem, akkor ha mind a tíz körzetet nem is tudjuk megszervezni, de 5-6 körzetben indulva kis szerencsével egy hely sikerülhet. Hangsúlyozom, én ezt nagyon nem szeretném, erre nem is készültünk, de nem számoltunk a DK-val és ez részünkről is hiba volt. Sajnos a legesélyesebb szavazatszerző én vagyok, és ha ezt a döntést hozzuk, nekem is indulnom kell” – vázolja fel az Európai Baloldal vásárhelyi stratégiáját az országos alelnök.

Havránek Ferenc nyílt levele teljes terjedelmében ide kattintva olvasható el.

A közösségi médiában, Havránek Ferenc oldalán egyébként Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke is számos kommentben bírálta Márki-Zay Péter álságos ajánlatát, összefogás-politikáját.

Vajnai Attila

Vajnai Attila

Vajnai Attila

Vajnai Attila

Vajnai Attila

Vajnai Attila

Vajnai Attila

Vajnai Attila