A hőségben sem áll le a tram-train építése Vásárhelyen (fotók) 9

A tram-trainnel nem kell átszállni ahhoz, hogy Hódmezővásárhely és Szeged belvárosa között közlekedjenek az utasok. Mucsi László projekt-tanácsadó a tram-train legfontosabb kényelmi szempontjairól is beszélt a Rádió 7-nek.

Hozzátette: akadálymentesített megállók és peronok lesznek az állomásokon, így a mozgássérültek is könnyebben közlekedhetnek a villamosvasúton. Kifejtette: csúcsidőben egy szerelvényen egyszerre kétszázan is kényelmesen elférnek, és attól sem kell tartani, ha nyáron nagy hőség lesz, hiszen a tram-train légkondicionált járatain felfrissülhetnek majd az utasok.

Mucsi László erről részletesen így nyilatkozott: „Ezek a járművek légkondicionáltak lesznek, és egyéb kényelmi szolgáltatásokat is ki tudnak elégíteni: úgy lehet majd a két város belvárosa között közlekedni, hogy nem kell átszállni.”

Forrás: radio7.hu
Fotó: Archív