Gulyás: a távozó Európai Bizottság támadta a magyar törvényeket, amelyek a migráció ellen hatnak

Gulyás: Magyarország nagy teljesítményeknek köszönheti létrejöttét és fennmaradását

Magyarország és a magyar nemzet nagy teljesítményeknek köszönheti létrejöttét és fennmaradását - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a budapesti Várkert Bazárban, ahol az államalapítás ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adott át.
Egyházi épületek energetikai korszerűsítésére lehet pályázni októbertől

A kormány segíti az egyházi szociális intézmények működését

A kormány segíti a szociális területen dolgozókat és a szociális intézmények, köztük az egyházi fenntartásúak működését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára pénteken Csornán, ahol letették a premontrei apátság idősotthonának alapkövét és átadták az apátság épületében kialakított látogatóközpontot, a felújított könyvtárat és dísztermet.
Varázsoljunk ünnepet az állatoknak! 1

Adománygyűjtő Cica-napot tartanak a Szegedi Cicamentők

Adománygyűjtő Cica-napot tart a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete augusztus 19-én. Csordás Csilla masszőr ajánlotta fel a lehetőséget, hogy segíti a szervezetet - ismertette lapunkkal Szili Éva a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesületének elnöke.

Elfogadták a Soros György-féle migránspaktumot

Brüsszel megint a migránsok szétosztását erőlteti

Az Európai Bizottság arra szólítja fel az európai uniós tagországokat, hogy „mutassanak szolidaritást” a Proactiva Open Arms spanyol civil szervezet hajóján rekedtekkel és a sorsuk rendezésén fáradozó tagállamokkal – jelentette ki Tove Ernst, a brüsszeli testület illetékes szóvivője sajtótájékoztató keretében pénteken - tette hírül a 888.hu.
Változásokkal készül az új szezonra a Vásárhelyi Kosársuli

Változásokkal készül az új szezonra a Vásárhelyi Kosársuli

Megkezdte a felkészülést az NB I/B Zöld csoportjának 2019/20-as idényére a Vásárhelyi Kosársuli. Tóth Tamás edző vezényletével a Hódtói Sportcsarnokban becsülettel tréningezik a csapat, a szeptember 22-i, Békés elleni első bajnoki időpontja ugyanis vészesen közeleg - osztotta meg lapunkkal Nagy Benjámin, sajtóreferens.
Gyenge lesz az idei termés, emelkedhet az alma ára

Gyenge lesz az almatermés, erős lesz a kereslet

Erős keresletre számítanak a magyar almatermelők, mivel az idei termés a 600-650 ezer tonnát kitevő többéves átlagmennyiségtől várhatóan gyengébb, mintegy 450-500 ezer tonna lehet majd - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken az MTI-vel.
Ingyenes tanszercsomagot kapnak a rászoruló gyerekek 1

Az iskolakezdés a második legnagyobb vásárlási szezon

A karácsony után a július és szeptember közötti időszak a második legnagyobb vásárlási szezon, az iskolakezdés miatt ilyenkor mélyen zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek - derül ki a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég "Deloitte back-to-school shopping survey" című felméréséből.
Márki-Zay Péter

Vásárhelyi Fidesz: Márki-Zay Péternek döntenie kell, a szemétbizniszt választja, vagy a vásárhelyieket

Márki-Zay Péternek döntenie kell: a szemétbizniszt választja, vagy a vásárhelyieket - írja a Fidesz vásárhelyi szervezete a mai közleményében, amit változtatás nélkül olvashatnak portálunkon.
Fontos változás a patikákban: vényköteles lesz több népszerű gyógyszer

A gyógyszerésztudományi területen az SZTE a legjobb hazai egyetem

A legjobb vidéki felsőoktatási intézményként szerepel a Szegedi Tudományegyetem az Academic Ranking of World Universities 2019-es listáján. A világrangsorban a legjobb ezer intézmény közé került az SZTE. A gyógyszerésztudományi listán hazai viszonylatban az első, a világrangsorban a 151-200. helyen áll.
Óriáshalakra vadásznak a vásárhelyi sporthorgászok

Növekedési pályára állt a magyar halgazdálkodás

Növekedésnek indult a 2017-es visszaesést követően tavaly a főtevékenységként halászatot és halgazdálkodást megjelölő vállalkozások száma, ezzel párhuzamosan a szektor összesített nettó árbevétele is közel 18 milliárd forintra emelkedett, egy évvel korábban 16,82 milliárd forintot tett ki - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében.
BRÉKING: már megkezdődött az olasz hulladék beszállítása Vásárhelyre!

BRÉKING: Megtagadta az olaszországi hulladék behozataláról szóló szerződés kiadását az FCC Hódmezővásárhely Kft.

Továbbra sem tudhatunk meg részleteket, az azonban kiderült, hogy a cég üzleti érdekei miatt kerül sor a több ezer tonna külföldi szemét behozatalára. Márki-Zay Péter vélhetően mindenről tudott. Úgy tűnik, egyedül a vásárhelyieknek nincs joguk a tájékoztatáshoz. Portálunk közérdekű adatigénylést nyújtott be az FCC Hódmezővásárhely Kft.-hez, valamint az abban - mintegy 38,17%-os részesedéssel - kisebbségi tulajdonos Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt-hez. Utóbbi cég, a HVSZ Zrt. 100 százalékban önkormányzati tulajdon.
Szétrobbant Józsefvárosban is az úgynevezett ellenzéki összefogás

Nincs valódi ellenzéki összefogás és együtt gondolkodás

Önkormányzati választásra készül az ország, a közvélemény-kutatások szerint a Fidesz-KDNP toronymagasan vezet, ám a helyhatósági győzelem nem minden esetben pártszimpátia kérdése, főként a kisebb településeken – hangzott el a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.
Grezsa István hivatalos közösségi oldalán mondott köszönetet

Videón a kampánypiknik: Grezsa hivatalos közösségi oldalán mondott köszönetet

Grezsa István, hódmezővásárhely polgármesterjelöltje hivatalos közösségi oldalán mondott köszönetet azoknak, akik részt vettek a konzultációs kérdőívének kitöltésében és azoknak is, akik megjelentek a kampánypikniken és támogatták őt.
Fidesz: Brüsszel bevándorláspárti többsége az európaiak biztonságát viszi vásárra

Németországban van a legtöbb bevándorló – A számok aggodalomra adnak okot

Európában Németországban tartózkodik a legtöbb menedékkérő – derül ki a Welt cikkéből. Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Ügynöksége (UNHCR) 2017. december végén 1,41 millió bevándorlót számolt az országban, ami elég ijesztő adat, de aggodalomra ad okot a lista második helyén álló Franciaország 402 000 migránsa is.
Közel 40 méteresek és 70 tonnások lesznek a Tram-Train szerelvényei (X)

Nem csikorognak majd a tram-train kerekei

Kényelmes, környezetkímélő és csendes lesz a vásárhelyi tram-train. Mucsi László projekt-tanácsadó a Rádió 7-nek elmondta, gumiágyazott sínpálya biztosítja, hogy a sín ne érintkezzen a vasbeton szerkezettel, így nem lesz zakatolás a villamosvasúton.
Ellenzéki háború és egyre nagyobb káosz Szolnokon Márki-Zayék miatt 1

Az ellenzék a várható kudarcáért már előre a választókat okolja

Személyeskedő, durva kampányra számít Nacsa Lőrinc, aki szerint az ellenzéket leginkább a kormánnyal szembeni ellenszenv tartja össze. A KDNP parlamenti képviselője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában úgy vélte: teljes politikai hisztéria folyik a baloldalon, ahol a pártok egymással vannak elfoglalva és nem a települések jövőjével.
A túlnépesedett Afrika gyengesége szüli a migrációt

Salvini célja, hogy bebizonyítsa, meg lehet állítani a migrációt

Az ENSZ, Brüsszel és a civil szerveztek is élesen bírálták Matteo Salvinit, miután tovább szigorította az olasz bevándorlási törvényeket. A belügyminiszter továbbra is kitart amellett, hogy az NGO-k csempészhajói nem szállíthatják Olaszországba az illegális bevándorlókat – hangzott el az M1 Unió28 című műsorában.
Véget ért az európai parlamenti választás – több mint 18 ezer vásárhelyi szavazott!

Csak tartózkodási helyre lehet átjelentkezni az önkormányzati választáson

Szigorúbbak az átjelentkezés feltételei az önkormányzati választáson, mint a többi voksolás esetében: a választópolgár nem jelentkezhet át tetszőleges magyarországi településre, csak arra, ahol a választás kitűzése előtt 30 nappal már tartózkodási helyet létesített.
Pár forinttal csökkent az üzemanyagok ára

Csökkent a benzin ára

A Mol Nyrt. bruttó 3 forinttal csökkentette a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolaj ára nem változott.
Meg sem kell szólalnunk ahhoz, hogy valaki véleményt formáljon rólunk

Meg sem kell szólalnunk ahhoz, hogy valaki véleményt formáljon rólunk

Egy látott tulajdonság alapján felruházunk valakit többel, holott nincs információnk arról, hogy azok valóban igazak-e az illetőre – hangzott el a vásárhelyi szabadegyetemen csütörtökön. Grezsa Ferenc pszichiáter ezúttal a személyészlelés témakörét járta körül az előadása során.