Jelentősen nőtt Orbán Viktor nemzetközi mozgástere

Eredetileg július végére várta a magyar kormány az Európai Unió Bíróságának álláspontját, a várható ítéletet előrevetítő dokumentum nyilvánosságra hozását a kvótaperben, ám erre már csak ősszel kerülhet sor. A perben Magyarország álláspontja továbbra is világos: hazánk nem kér a bevándorlásból, ezt pedig egy népszavazáson is megerősítették a magyar emberek – tette közzé a Magyar Nemzet.hu.

– A kvótaper eredményét előrevetítő főtanácsnoki vélemény július 29-re készül el, és ősszel várható a bíróság döntése – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek még májusban Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) államtitkára. A július végi időpont tehát már tavasszal ismert volt, azonban az Európai Unió Bírósága azóta sem mutatta be a főtanácsnoki véleményt, amely a hasonló ügyekben tulajdonképpen előrevetíti az ítéletet.

Mint ismert, a Jean-Claude Juncker által vezetett Európai Bizottság 2017-ben indított eljárást Magyarország ellen, mivel hazánk – Lengyelországgal és Csehországgal egyetemben – nem hajtotta végre az Európai Tanács határozatát, amely a migránsok befogadását kötelezővé tette volna. A 2015-ös migrá­ciós válság nyomán vetődött fel ugyanis az ötlet, hogy az unió kvóták alapján osztaná szét a kontinensre érkező tömegeket, az idő előrehaladtával pedig egyre több bevándorló szétosztását javasolták. A kormány álláspontja a kezdettől fogva egyértelmű volt: Magyarország nem kér a bevándorlásból. Ha a jelenlegi kvótaperben az Európai Unió Bírósága Magyarország ellenében dönt, akkor hazánknak pénzbüntetést kell fizetnie a migránsok elosztásának elutasítása miatt.

A főtanácsnoki indítvány csúszása miatt megkerestük az Igazságügyi Minisztériumot. „Az Európai Unió Bíróságának korábbi tájékoztatása szerint valóban 2019. július 29-én került volna sor Eleanor Sharpston főtanácsnok indítványának ismertetésére a Magyarország, Lengyelország, illetőleg Csehország ellen indult kötelezettségszegési perekben” – írta válaszában a tárca. Hozzátették: az indítványok ismertetését a bíróság elhalasztotta, ennek pontos oka azonban nem ismert, az új időpontról egyelőre nem kaptak tájékoztatást. Az IM arra számít, hogy a hazánkra vonatkozó indítvány előterjesztése 2019 kora őszén, vagyis még az önkormányzati választások előtt megtörténhet, a bíróság ítéletét pedig 2019 legvégére várják.

Lapunk úgy értesült, hogy a főtanácsnok nem készült el határidőre az indítványokkal, de olyan információ is eljutott hozzánk, miszerint a csúszásnak technikai oka van: a bíróság nem talált megfelelő tolmácsot, hogy az indítványokat lefordíthassák. Egyelőre egyik értesülésünket sem erősítették meg hivatalos forrásból.

Az IM közölte, hogy a magyar kormány álláspontja változatlan, a migránskvótát elutasítják. Mint írták: „Sem az egyszeri, sem az állandó kötelező kvótából nem kérünk. Ez a per egyébként a 2015-ben csellel átvert egyszeri kötelező kvótáról szól, amely Magyarországot 1294 migráns betelepítésére kötelezné.” A tárca szerint a jogtalan döntés miatt Magyarország korábban az Európai Bírósághoz fordult, majd újabb per következett, amit a brüsszeli bizottság azért indított, mert nem voltunk hajlandóak végrehajtani a kvótaítéletet és nem kezdtük el a betelepítést. Az IM hangsúlyozta, hogy az egyszeri kvóta csak a kezdet, Brüsszel mostani, távozó vezetésének és az Európai Parlament bevándorláspárti erőinek az a valódi célja, hogy állandó, felső korlát nélküli, automatikusan kötelező kvótát vezessenek be. Kiemelték: Magyarország a kezdetektől elutasít mindenféle kötelező kvótát, mert senki nem döntheti el a magyar emberek helyett, hogy kivel éljünk együtt.

Az igazságügyi tárcánál úgy fogalmaztak, bíznak benne, hogy a novemberben munkába álló új Európai Bizottság az eddiginél józanabb politikát fog folytatni, és nem a bevándorlás megszervezésén, hanem megállításán fog dolgozni.

Forrás: magyarnemzet.hu
Fotó: Archív