A Mi Hazánk szerint is meg kell védeni Vásárhelyt az olasz szemét ellen 1

Más országok hulladékát ne hozzák a város határába – jelentette ki Balog Norbert ma délután a vásárhelyi szeméttelepnél. A Mi Hazánk helyi elnöke sajtótájékoztatón emlékeztetett: az előző városvezetésnek mindig sikerült megakadályozni, hogy külföldi szemetet szállítsanak a településre, most viszont Márki-Zay Péter egyáltalán nem tiltakozik a több ezer tonna idegen hulladék ellen.

– Nem tetszik nekünk, hogy a város határába olyan szemetet hoznak, ami nem itt keletkezik – hangsúlyozta Balog Norbert. A Mi Hazánk elnöke szerint ugyanis egyszer megtelik majd a hulladéklerakó, és nem mindegy, hogy ez mikor lesz, mint ahogy az sem, hogy nekünk, vagy gyermekeinknek, unokáinknak kell új deponálót létesíteni.

– Mi lesz akkor, ha már nem fér ide több hulladék? Mi is máshová visszük a szemetünket, vagy Vásárhelyen építünk egy új tárolót? – tette fel a kérdéseket a politikus, aki lokálpatriótaként és gazdálkodóként sem tartja elfogadhatónak, hogy más országok hulladéka a közvetlen közelünkbe kerüljön.

A Mi Hazánk szerint is meg kell védeni Vásárhelyt az olasz szemét ellen 5

– A többségben külföldi tulajdonú FCC Hódmezővásárhely liberális beállítottságú, és anyagi hasznot remél az idegen szemétből. Az előző városvezetés mindig megakadályozta ennek a behozatalát, most viszont Márki-Zay Péternek és a polgármesteri hivatalnak ez elkerülte a figyelmét – jelentette ki Balog Norbert. Hozzátette, lehet, hogy ez csak egy próba és teszt üzemmód, ezért legközelebb már például Németországból és Franciaországból is terveznek szemétbeszállítást.

A pártelnök úgy véli, ha a polgármester kiállt és tiltakozott volna, akkor a 38 százalékban önkormányzati cég biztosan nem hozta volna be az olasz szemetet a lelei út lerakóba.

A Mi Hazánk szerint is meg kell védeni Vásárhelyt az olasz szemét ellen 4

Dr. Csereklye Klapwijk Krisztina, a Zöld Hazánk Mozgalom (a Mi Hazánk természet-, környezet- és állatvédelmi kabinetje) elnöke ezt azzal egészítette ki: a telepen szakemberként több kérdést is feltett az illetékeseknek az ügy kapcsán, azonban érdemi választ semmire nem kapott. Többek között az érdekelte volna, hogyan oldják meg a szemét tárolását, milyen szerződéseket köttettek a szállításra, illetve mi a város érdeke abban, hogy ekkora hulladéktengerek érkeznek ide.

Beláthatatlan következménye lehet ennek a természet károsításában, ezért megoldást kell találni arra, hogy megállítsuk a hulladék behozatalát – jelentette ki a Zöld Hazánk elnöke.

A Mi Hazánk szerint is meg kell védeni Vásárhelyt az olasz szemét ellen 6

Balog Norbert még elmondta, tudomásuk szerint az olasz szemetet éjszaka hordják a lerakóba, hogy a vásárhelyiek minél kevesebbet vegyenek észre az egészből. Emellett ma Márki-Zay Péterrel szerettek volna találkozni az ügy miatt a városházán, azonban ott közölték velük, hogy még 2 hétig szabadságon lesz, és csak a kampányra tér vissza.