Közel hétszáz alkotást értékelt a zsűri a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat keretében 3

Idén immár 66. alkalommal rendezik meg a Vásárhelyi Őszi Tárlatot. Az ország művészeinek körében minden évben nagy érdeklődésre szert tevő kiállításra idén több mint hatszáz mű érkezett, amelyet egy több tagból álló szakmai zsűri értékelt az elmúlt napokban.

Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója és egyben a zsűri egyik oszlopos tagja a ma megrendezett sajtótájékoztatón elmondta; „Ezen év a tárlatra való tekintettel több szempontból is érdekes és különleges. Egyrészt azért, mert jól láthatóan a 2019-es évet abszolút az újragondolás jellemzi, ezt tükrözi az is, hogy a tárlat teret biztosít az egyébként nagyobb számban jelentkező fiatal alkotóknak, ezáltal pedig a mindennapok realitásának, valamint a nemzetközi trendeknek. Másrészt pedig azért, mert egészen pontosan 267 művész, 683 műve érkezett be, amelyek ábrái és méretei is az előző évektől igen csak eltérnek.”

Közel hétszáz alkotást értékelt a zsűri a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat keretében

Pogány Gábor művészettörténész, a Vásárhelyi Őszi Tárlatok címzetes kurátora, a zsűri elnöke és a tárlat rendezője kiemelte, hogy az elmúlt évek egyik legszínvonalasabb anyagát kapták kézhez az idei évben, így aztán nehéz volt azt a kétszáz darab művet kiválasztani, amelyre a vásárhelyi Alföldi Galéria befogadóképes. Emellett örömét fejezte ki abban, hogy egyre több fiatal alkot, megjelentet és ezáltal hírét viszi a tárlatnak szerte az országban.

Közel hétszáz alkotást értékelt a zsűri a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat keretében 1

Végül Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze, a tárlat társkurátora és társrendezője, a zsűri tagja pedig a számokat ismertette:

“2019-ben 267 művész 683 alkotása érkezett be az Alföldi Galériába, amelynek döntő többsége festmény, és nagy részük a főváros környékéről lett begyűjtve. A festményeket 184 alkotó adta le, ez 434 munkát takar. A plasztikákból 54 művész által készített, 110 alkotás érkezett meg, a grafikából 49 alkotó 113 műve lett értékelve, emellett az egyéb és a multimédia kategória 13 művészének 27 műve került a zsűri szemei elé” – osztotta meg a művészettörténész.

Közel hétszáz alkotást értékelt a zsűri a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat keretében 2

Mellettük részt vett még az értékelésben Fehér Dávid művészettörténész, Czene Márta festőművész és Ámmer Gergő szobrászművész is, aki a tavalyi évben Tornyai plakettes volt, de Hegedűsné Dékány Magdolna nyugalmazott művészeti tanácsadó is segítette azon kétszáz alkotás kiválasztását, amelyek október 5-én kiállításra kerülnek az Alföldi Galériában.

Fotó: Gémes Sándor