Lázár János: együttműködést ajánlunk Ember Alexnek

Lázár János: együttműködést ajánlunk Ember Alexnek

A Fidesz választókerületi elnöke a mai sajtótájékoztatón újságírói kérdésre beszélt a független jelöltként induló volt fideszes Ember Alexről is. A képviselő szerint az után, hogy a polgári oldalt 20 éven keresztül elnyomták Makón, ő arra törekszik, hogy egyben tartsa.

Többfelé 30 fok körüli meleg lesz a hosszú hétvégén

A hétvégén ismét sok lesz a napsütés

A hétvégén ismét visszatér a napsütéses, jellemzően száraz idő. A hőség is fokozódik, többfelé 34 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc

Gyurcsányné egy piszkos alku miatt foglalkoztathatja korrupt portugál asszisztensét

Tegnap este Böröcz László a Fidesz frakcióhelyettese volt a Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége, ahol érdekes szempontból közelítette meg az Origo által feltárt, Gyurcsányné korrupt asszisztensének ügyét. Feltette a kérdést, miszerint vonható-e bármiféle párhuzam aközött, hogy Gyurcsányné lett az Európai Parlament egyik alelnöke, miközben a terhelt múltú, portugál Jose Alberto Alves Pereira lett az asszisztense. A felvetésről a portál megkérdezte Farkas Örst, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatóját, aki elképzelhetőnek tartja ezt a forgatókönyvet, igaz, szerinte ennél bonyolultabb a dolog.
Orbán Viktor

Cseh felmérés: Orbán Viktor a leginkább értékelt külföldi vezetők egyike

Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyike annak a tizenegy külföldi politikusnak, illetve közéleti személyiségnek, akinek munkáját a legjobbnak értékeli a cseh közvélemény - derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön hozta nyilvánosságra honlapján a prágai STEM közvélemény-kutató intézet.
Farkas Éva Erzsébet a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje

Farkas Éva Erzsébet a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje Makón

A helyi szervezet tagsága egyértelműen a jelenlegi polgármestert támogatja, jelentette be Czirbus Gábor sajtótájékoztatón. A térség országgyűlési képviselője is gratulált Farkas Éva Erzsébetnek, és kiemelte, a célkitűzés nem kevesebb, mint hogy a következő évtizedben Makót Csongrád megye legerősebb kisvárosává tegyék - írja a Makó Híradó.
Hétszázezer fővel dolgoznak ma többen Magyarországon, mint kilenc éve

Hétszázezer fővel dolgoznak ma többen Magyarországon, mint kilenc éve

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint májusban a bruttó és a nettó átlagkeresetek 11,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál – hangzott el az M1 Forint, fillér című műsorában – írja a hirado.hu.
Közel hétszáz alkotást értékelt a zsűri a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat keretében 3

Közel hétszáz alkotást értékelt a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrije

Idén immár 66. alkalommal rendezik meg a Vásárhelyi Őszi Tárlatot. Az ország művészeinek körében minden évben nagy érdeklődésre szert tevő kiállításra idén több mint hatszáz mű érkezett, amelyet egy több tagból álló szakmai zsűri értékelt az elmúlt napokban.
Papp István Tibor: a mezőgazdaság egy új időszámítás előtt áll

Papp István Tibor: a mezőgazdaság egy új időszámítás előtt áll

A Rádió7 Közös Nevező című műsorában szerdán beszélt erről a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója, a hamarosan megújuló Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumról pedig Tarkó Gábor nyilatkozott. A vendégekkel Czabarka János beszélgetett.
Dunai hajóbaleset: továbbra is nagy erőkkel kutatnak az eltűnt áldozat után 2

Dunai hajóbaleset: továbbra is nagy erőkkel kutatnak az eltűnt áldozat után

Keresőkutyák, drónok és helikopterek bevetésével, továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség a dunai hajóbaleset utolsó koreai áldozatát - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.
Agresszivitás jellemezte a görögországi migránstáborban történteket

Naponta bizonyítják a migránsok, hogy eszük ágában sincs integrálódni

Csak a bevándorláspártiak hitegetik az embereket azzal, hogy a közel-keleti és észak-afrikai gazdasági bevándorlók tömeges és korlátlan befogadása jó ötlet, a valóság azonban mást mutat. Csak az elmúlt néhány napban olyan borzalmas hírek láttak napvilágot, hogy migránsok egyedül vagy csoportosan erőszakoltak meg kislányokat, vonat elé lökték anyát és gyermekét, vagy épp az egyébként is kevert népességű Svájcból kellett kiutasítani egyiküket, mert 10 évig bűnözött az országban az integrálódás helyett – írja az Origo.
Grezsa István: Hódmezővásárhely nem lehet Európa szemétlerakója! 1

Grezsa István: Hódmezővásárhely nem lehet Európa szemétlerakója!

Én nem a külföldi szemétből származó pénzből virágoztatnám fel Vásárhelyt – jelentette ki Grezsa István ma a Rádió 7 délelőtti műsorában. A Közös Nevezőben az önálló polgármesterjelölt elmondta: a városban az olasz hulladékbotrány kapcsán már mindenről szó van, csak arról nincs, hogy mi lenne a megoldás. A politikus szerint a polgármester és a kormányhivatal is hibázott az ügyben.
Délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Elkészültek az önkormányzati választások hirdetményei

Elkészültek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők október 13-ai választásának hirdetményei, amelyeket várhatóan a jövő hét elején helyeznek ki a helyi választási irodák - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére.
Megváltozott a helyi és helyközi buszjáratok menetrendje és útvonala Vásárhelyen!

Módosul a buszközlekedés a következő két hétvégén

Az augusztus 10-i munkanap áthelyezés és az augusztus 20-i ünnepnap miatt változik a helyi és a helyközi autóbuszok közlekedési rendje. A megnövekvő forgalom miatt a jegyeket érdemes elővételben, illetve a sorban állás elkerülése érdekében online megvásárolni.
Maradhatnak a vásárhelyi dinnyések a piacon

Idén a Lidl Magyarország okoz kárt a hazai dinnyetermelőknek

A Lidl Magyarország a hazai dinnyeszezon közepén felelőtlen, árletörő akciót hirdetett, és a dinnyét olcsó, vevőcsalogató reklámeszköznek tekinti. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara álláspontja szerint a kiskereskedelmi lánc ezzel bedöntheti a magyar dinnyetermelést és lehetetlenné teszi a minőségi dinnye előállítását.
Novák Katalin: már 2,5 ezren igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását

Nyolcezren kérték eddig a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását

Eddig több mint nyolcezren kérték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, babaváró hitelre is több ezren adták be igényüket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
A terrorfenyegetettség továbbra is magas szintű Nyugat-Európában

Terrorveszély: a Közel-Keleten már újjáéledt az Iszlám Állam

Szíriában feléledőben van, Irakban megszilárdította jelenlétét az Iszlám Állam – derül ki abból az amerikai védelmi minisztériumi jelentésből, amelyről nemzetközi hírügynökségek számoltak be tegnap. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő szerint a dzsihadista csoport ott tud sikereket elérni, ahol összeomlik a központi hatalom.
Soha nem volt még ilyen éles pengeváltás az ellenzéki térfélen

Ellenzékváltó hangulat van ma Magyarországon

Önkormányzati választásokra készül az ország, s bár az eseménytől több, mint két hónap választ el minket, a közvélemény-kutatási adatokra pillantva nemigen téved az, aki a Fidesz–KDNP-re fogad október 13-a győzteseként – hangzott el a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.
Szombaton családi és sportnap lesz Szikáncson

Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatást kaphatnak a munkába álló szülők

Havi 40 ezer forint támogatást kaphatnak azok a munkába visszatérő szülők, akik gyermeküket a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el - közölte a foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-vel.
Dobrev Klára és Márki-Zay Péter

Gyurcsányék kegyeit keresi Márki-Zay

Egy balliberális hódmezővásárhelyi közvélemény-kutatás kérdései alapján Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere arra készülhet, hogy Botka Lászlót, az MSZP-t, valamint a Jobbikot is cserbenhagyva inkább a DK-val és a Momentummal lépjen szövetségre – írja a Magyar Hírlap.