Cseri Tamás: a vásárhelyieket nem kérdezték meg arról, hogy kell-e ide az olasz szemét 1

A vásárhelyi szeméttelep a településnek lett kialakítva, és nem azért, hogy külföldi szemetet is fogadjanak itt – jelentette ki Cseri Tamás a Rádió 7 mai Közös Nevezőjében. A fideszes önkormányzati képviselő szerint az olasz szállítmányokkal a tervezettnél hamarabb megtelhet a lerakó, és a jelenlegi városi szemétkezelés sem akkora siker, mint ahogy azt a polgármester beállítja.

A két hete kirobbant vásárhelyi szemétbotrány volt a Közös Nevező témája, amiben Cseri Tamás felelevenítette: sem a képviselőtestület, sem a lakosság nem kapott tájékoztatást az önkormányzattól arról, hogy 12 ezer tonna Olaszországból származó szemét kerül a város melletti hulladéklerakóba.

A képviselő hozzátette, ők is a HVSZ Zrt.-n és a kormányhivatalon keresztül értesültek erről, amivel a legnagyobb probléma, hogy a lakosokat megfosztották attól a jogtól, hogy eldöntsék: egyetértenek-e a külföldi szemét ideérkezésével vagy sem.

– A szeméttelep 25 éve áll nyitva, és a többségi külföldi tulajdonos már az előző városvezetés idején is szeretett volna például román hulladékot hozatni, azonban mindig kijelentettük, hogy nem kérünk ebből, így nem valósult meg a terv. Ha akkor meg lehetett akadályozni, akkor most is meg lehetne – fejtette ki Cseri Tamás.

A műsor vendége ismertette, a lerakó 100 ezer tonna szemét befogadására alkalmas. A város éves szeméttermelése 12 ezer tonna, aminek így közel 10 évig biztosított a hely, azonban, ha ugyanennyi külföldi szállítmány érkezik, akkor 3-5 éven belül megtelhet a telep, és akár újat is kell nyitni majd.

– A mi szeméttárolónk a városnak lett kialakítva, és nem azért, hogy olasz szemét érkezzen ide – hangsúlyozta Cseri, aki szerint Márki-Zay Péter politikai döntésekkel, akár tiltakozó akciókkal, demonstrációkkal is felléphetne a külföldi beszállítás ellen. Azt is kiemelte: nem tudja elképzelni, hogy a városvezető nem látta azt a levelet, amit az FCC Hódmezővásárhely küldött neki címezve az ügyben, mivel a polgármesternek pontosan ez a feladata, hogy figyelemmel kövesse a város történéseit, illetve ellenőrizze az önkormányzati cégeket.

Cseri Tamás: a vásárhelyieket nem kérdezték meg arról, hogy kell-e ide az olasz szemét

Márki-Zay Péter korábban sikertörténetként számolt be arról, hogy immár nem Felgyőre, hanem a vásárhelyi szeméttelepre kerül az itt élők hulladéka, ami jelentős spórolást eredményez a város számára. Cseri Tamás szerint viszont Felgyőn sokkal jobban tudták szelektálni a hulladékot, amiért ott több pénzt is kapott érte a város. Most ugyanis körülbelül 2 ezer tonna olyan vásárhelyi szemét van, amit nem dolgoznak úgy fel, azaz azonnal a kommunális szemétbe megy, így talán egy kicsit többe is kerül a településnek a hulladékkezelés.

A Közös Nevező végén még elhangzott: a 12 ezer tonna szemét egyik felét már elkezdték behordani, ami azt jelenti, hogy hetente 2-5 szállítmány érkezik Vásárhelyre. A másik 6 ezer tonna, az ipari szennyvízkezelési eljárásból származó előkevert hulladék ügyében még nem született megegyezés. Erről bővebben ITT írtunk.