Vásárhelyre is eljut a hangszerek királynője 5

Vásárhelyre is eljut a hangszerek királynője

A Filharmónia Magyarország szervezésében augusztusban újra országjáró körútra indul az orgona, hogy csodás hangulatot varázsoljon a könnyed, nyáresti programok kedvelői számára.
Egyre több új autót adnak el Magyarországon

Egyre több új autót adnak el Magyarországon

Júliusban csaknem 30 százalékkal több új kocsit helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban - mondta a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
Ahol a fények és árnyékok csak úgy csattognak 10

Ahol a fények és árnyékok csak úgy csattognak

A kedd esti zárókiállítással ér véget az idei Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor. A holtág partján a terveknek megfelelően a közel két hét alatt mintegy száz alkotó töltött hosszabb rövidebb időt alkotással. Hétfőn este válogatták ki az ott született képek közül a legjobbakat, amelyek 2020 első heteiben a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában látható beszámoló kiállításon idézik majd meg a mártélyi nyár hangulatát.
74 éve dobták le az első atombombát

74 éve dobták le az első atombombát

Hetvennégy évvel ezelőtt, 1945. augusztus 6-án reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel a japán nagyváros, Hirosima fölött, s közülük az egyik ledobta az első atombombát – írja a hirado.hu.
Cseri Tamás: a vásárhelyieket nem kérdezték meg arról, hogy kell-e ide az olasz szemét 1

Cseri Tamás: a vásárhelyieket nem kérdezték meg arról, hogy kell-e ide az olasz szemét

A vásárhelyi szeméttelep a településnek lett kialakítva, és nem azért, hogy külföldi szemetet is fogadjanak itt – jelentette ki Cseri Tamás a Rádió 7 mai Közös Nevezőjében. A fideszes önkormányzati képviselő szerint az olasz szállítmányokkal a tervezettnél hamarabb megtelhet a lerakó, és a jelenlegi városi szemétkezelés sem akkora siker, mint ahogy azt a polgármester beállítja. A két hete kirobbant vásárhelyi szemétbotrány volt a Közös Nevező témája, amiben Cseri Tamás felelevenítette:
Dinnyenapot rendeznek Ópusztaszeren

Dinnyenapot rendeznek Ópusztaszeren

Fogyassza a nyár slágerét kedvére Ópusztaszeren!  Augusztus 10-én, a Dinnyenapon a mézédes gyümölcsnek hódolnak az Emlékparkban. Egész napos dinnyekóstolás, dinnyesúly saccoló verseny, dinnyeszobrok, kézműves foglalkozások, mesekert, néptánc és népzene is várja az érdeklődőket.
Öt év börtönt kapott Ahmed H.

Meghosszabbították Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét

A kiutazás feltételeinek megteremtéséig, de legfeljebb szeptember 15-ig meghosszabbította a 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt szír Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét a Nyírbátori Járásbíróság - írta a Magyar Hírlap keddi számában.
Évek óta el sem mozdul egy rejtélyes autó a Rudnay utcáról

Évek óta el sem mozdul egy rejtélyes autó a Rudnay utcáról – frissítve!

Legalább két éve folyamatosan elfoglal egy parkolóhelyet egy régi személykocsi a vásárhelyi Rudnay utcán. A nem használt jármű sokszor megnehezíti a parkolást a környéken élők számára, akik közül volt, aki már a közterület-felügyelőknek is jelezte az esetet. Semmi nem történt.
Helyszíni felvételek a baloldal szerint nem létező agresszív migránskaraván balhéjáról

Salvini győzelme: az olasz parlament megszavazta a migrációs intézkedések további szigorítását

Az olasz parlament felsőháza megszavazta a migrációs intézkedések további szigorítását hétfő este: az új törvények az olaszországi partokhoz fedélzetükön migránsokkal érkező civilhajók kitiltását is lehetővé teszi.
Egyre több a migráns a Földközi-tengeren

Kezd nagyüzemivé válni a bevándorló taxiztatás

Kezd nagyüzemivé válni a bevándorló taxiztatás a Földközi-tengeren. Ahogy tegnap is elhangzott az M1-en: egy német hajó, alighogy kirakott 40 bevándorlót Máltán, máris indult vissza Líbia felé. Franciaországból közben kifutott egy 70 méteres hajó. Egy olasz indulásra kész, egy spanyol arra vár, hogy átadja valakinek a korábban felvett bevándorlókat. És még sorolhatnánk. Ha így megy tovább, heti több ezer embert hozhatnak, kérdés meddig hagyják az uniós tagállamok – hangzott el az M1 Híradóban a hirado.hu szerint.
Egyre erőszakosabb a világ

Egyre erőszakosabb a világ

Az egész világ egyre erőszakosabbá válik - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
Itt a bizonyíték: Gyurcsány irányítja a teljes ellenzéket 2

Gyűlöletversenyt akarnak nyerni Gyurcsányék

Az MSZP, a Jobbik és az LMP népszerűsége zuhan, a DK és a Momentum pedig a többi ellenzéki párt rovására akarja a pozícióit javítani ebben a helyzetben. Kiszelly Zoltán politológus szerint éppen ez az ellenzéken belüli, folyamatosan erősödő pozícióharc az oka a DK és Gyurcsány Ferenc egyre durvuló politikai kommunikációjának – írja a Magyar Hírlap.
Jó reggelt, Vásárhely! 324

Jó reggelt, Vásárhely!

Ma is nagyon meleg lesz, a hőmérséklet 34 fokig emelkedik, csapadékra viszont a délutáni órákban inkább az ország északi és nyugi felében élők számíthatnak. Írja az Időkép.