Szőke Zita: az úszás határozottan ellazít és kikapcsol

A mindössze tizenhat éves, vajdasági származású Szőke Zita lassan három éve erősíti a hódmezővásárhelyi NICS-HSÚVC csapatát. Az úszásban mutatott tehetsége és szorgalma pillanatok alatt kiemelkedett a medencéből.

Amit aztán néhány héttel ezelőtt a kazanyi Európa-bajnokságon kellően meg is csillogtatott azzal, hogy a megmérettetésen ötödik helyezést ért el a női váltó tagjaként. A NICS-HSÚVC versenyzője tizenkilenc évvel Risztov Éva szereplése után az első olyan vásárhelyi úszó volt, aki kijutott az Ifjúsági Európa-bajnokságára.

Mikor és milyen apropó kapcsán kezdtél el úszni?

Mivel édesapám úszóedzőként tevékenykedett nem igazán volt kérdés, hogy a néptánc és a zongorázás mellett ez lesz az a sport, amiben kipróbálom magam. És mivel rengeteg energiám volt, az úszás már elméletben kiválónak bizonyult ahhoz, hogy mindezt levezessem. Aztán a gyakorlat is jól bizonyította mindezt. Minek köszönhetően gyorsan és már egészen fiatalon, – mindössze öt évesen – belekeveredtem ebbe a világba, ami aztán teljesen magával ragadott. Számomra az úszás egy olyan szintű hasznos időtöltés, ami által többnek és értékesebbnek érzem magam, minden egyes vízbeugráskor.

Szőke Zita: az úszás határozottan ellazít és kikapcsol 1

Mit jelent számodra az úszás?

Azon felül, hogy hasznos időtöltésnek minősül ellazít és kikapcsol. A medencében képes vagyok teljes mértékben elengedni magam és a mozgásnak élni. Ami valljuk be kiváltság. De igazán a versenyzés volt az, ami egyértelművé tette, hogy az úszás számomra sokkal több lesz, mint egy heti több alkalommal űzött hobbi.

Szőke Zita: az úszás határozottan ellazít és kikapcsol 2

Hogyan és mikor kerültél Hódmezővásárhelyre?

Két évvel ezelőtt egy versenyen megismerkedtem Sibalin Dáviddal, aki bemutatott Bán Sándornak, a HSÚVC mesteredzőjének. Ezt követően nem oly sokára sikeresen leigazolhattam a Hódmezővásárhelyi Úszó és Vízilabda Clubhoz. Azóta erősítem a csapatot és igyekszem csendben, határozottan és folyamatosan azon dolgozni, hogy minél magasabb szintre jussak és, hogy méltó módon képviseljem egy-egy verseny alkalmával nem csak a várost, hanem az anyaországot is. Naponta kétszer van úszó edzésem és egyszer súlyzós, erősítő edzés. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindez nem fájdalmas és megterhelő. Mert bizony az. Lelkileg, fizikailag és anyagilag is. Ám ennek ellenére a legfőbb motivációm nem más, mint minden esetben a legtöbbet és a legjobbat kihozni magamból. Célom pedig mihamarabb részt venni az Olimpiai játékokon. Egyaránt figyelemmel kísérem és tisztelem a múlt és a jelen úszó klasszisait, és tudom, hogy milyen sok munka áll a sikereik mögött. Éppen ezért próbálok tanulni a hibáikból és nem elkövetni azokat. Egyes kivételekkel pedig, szinte mindegyik erősen ösztönöz arra, hogy mint az edzéseken, mint pedig a versenyeken egyaránt a maximumot nyújtsam. Minek okáért valamilyen formában mindegyikük egy fajta példakép a számomra.

És végül az eddig elért eredményeid közül melyekre vagy a legbüszkébb?

A legkiemelkedőbb eredményeim között az Ifjúsági Országos Magyar bajnoki címem szerepel, 50 és 100 méter gyorson, valamint a Felnőtt Országos Bajnoki harmadik helyezésem 4×100 méter vegyes mix váltóban, illetve az Európai Ifjúsági bajnoki ötödik helyezésem 4×200 méter női gyors váltóban. Mindegyik egyformán meghatározó és fontos. Ezeknél nem maradt el a katarzis élménye.

Szőke Zita: az úszás határozottan ellazít és kikapcsol 3

Fotó: Szilágyi Gergely