Fejek hullhatnak a választás után az MSZP-ben és a Jobbikban

Viharos, akár sorsdöntő tisztújító kongresszus várhat az önkormányzati választás után az MSZP-re és a Jobbikra, ha a két párt képtelen lesz javítani az EP-választáson elért siralmas eredményén. A Momentum és a DK viszont magabiztosan várja az októberi megméretést, Gyurcsány Ferencék egyenesen arra számítanak, hogy megtöbbszörözik önkormányzati képviselőik számát – írja a Magyar Nemzet.

Vesztes csapaton ne változtass – a jelek szerint ez a megfontolás vezeti az MSZP-t és a Jobbikot, mivel mindkét párt ugyanazzal a vezetőséggel vág neki az őszi önkormányzati választásnak, amely alatt már-már megsemmisítő vereséget szenvedtek el az EP-választáson. A szocialisták és az egykori radikálisok is csak az októberi megméretés után tartanak – előre hozott – tisztújító kongresszust, amelyek az eddigi tendenciákat figyelembe véve viharosak, akár sorsdöntők is lehetnek, hiszen egy újabb kudarc mindkét párt jelenlegi vezetését elsöpörheti.

A Tóth Bertalan vezette MSZP-ben már azt elfogadható eredménynek vennék, ha az EP-választásnál jobban szerepelnének, és „meggyőző számú polgármestert” adhatnának, de optimistább szocialisták szerint Budapest, Szeged, Salgótarján, Pécs és Miskolc is bevehető lenne. A realitást figyelembe véve azonban egy gyenge szereplés után Tóth és csapata várhatóan félidőben távozhat a párt éléről, és minden bizonnyal ez a sors vár a Jobbik vezetésére is, a manapság életjelet alig mutató egykori radikális pártnak ugyanis elenyésző szerep jutott az összellenzéki alkudozásban.

Ettől függetlenül Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője korábban kijelentette: ősszel az összes létező megyeszékhelyt, az összes létező nagy és közepes települést és lehetőleg a falvakat is el fogják venni a Fidesztől. Sneider Tamás pártelnök egy, a tagság számára írt kiszivárgott levélben viszont úgy fogalmazott, a Jobbik „vagy megújul, vagy elvész a történelem viharában”, és megígérte, hogy a felelősségvállalás nem marad el.

Az áprilisi országgyűlési választás után gyakorlatilag megsemmisült LMP-ben viszont egyáltalán nem terveznek tisztújító kongresszust, mondván, a párt a közelmúltban esett túl a procedúrán. Az LMP állapotát jól jellemzi, hogy bár alapszabálya szerint csak társelnöki rendszerben működtethető, az említett tisztújításon nem akadt női társelnökjelölt, így jelenleg egyedül Kendernay János viszi az elnöki teendőket. – Minden politikai testületünk gőzerővel azon dolgozik, hogy az őszi önkormányzati választásokon minél több helyen leváltsuk a Fideszt – közölték mindazonáltal megkeresésünkre a párt sajtóosztályán.

Az EP-választáson meglepően jól szereplő Momentumnál lapunkat arról tájékoztatták, hogy a párt vezetését 2018 júniusában választotta meg a küldöttgyűlés, mandátuma pedig két évre szól, így várhatóan a jövő év nyaráig nem történik változás. – Ha a Momentum az elvárásoknak megfelelően szerepel az önkormányzati választáson, akkor tisztújítás biztosan nem képzelhető el – mondta Németh Gyöngyvér, a párt sajtósa.

Az EP-választáson minden várakozást felülmúló, ezáltal az ellenzék vezető erejévé váló DK is csak januárban tart tisztújító kongresszust – tudtuk meg Gréczy Zsolttól. A párt frakciószóvivője, országgyűlési képviselője a Magyar Nemzetnek kijelentette: a DK-nak jelenleg mintegy kétszáz önkormányzati képviselője van, amit reményeik szerint megtöbbszöröznek az októberi választás után.

Forrás: magyarnemzet.hu
Fotó: Archív