HVSZ: írásos tájékoztatást kapott Márki-Zay az olasz szemétről!

Márki-Zay Péter folyamatosan azt állította, hogy nem tudott az Olaszországból Vásárhelyre érkező 12 ezer tonna szemétről. A Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. közleményben azonban rácáfol erre. Azt írják: a polgármester írásos tájékoztatást kapott!

A közleményt változtatás nélkül olvashatják:

„KÖZLEMÉNY

A Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. közleménye, az FCC Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft. import hulladékbeszállításával kapcsolatban:
 
A HVSZ Zrt. a tervezett hulladékbeszállítás ügyében, igazolható módon ugyanabban az időpontban, s teljesen azonos tartalommal kapott írásos tájékoztatást, mint Hódmezővásárhely polgármestere. A külföldi beszállításra vonatkozó szerződéskötést és engedélyeztetési eljárást az FCC Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft. saját hatáskörben intézte, továbbá a polgármester az üggyel kapcsolatos álláspontjáról a társaságunkat nem értesítette.

A társaság megítélése szerint, a HVSZ Zrt. szolgáltatásainak folyamatos biztosítása szempontjából kifejezetten károsak a vállalattal összefüggésben tett politikai megnyilvánulások, akár tulajdonosi, akár külső körből származnak.

Rapcsák András
az igazgatóság elnöke”

Fotó: Illusztráció (pixabay.com)