Július 13-án játssza első felkészülési meccsét a HFC

Az előző szezonban a Bács-Kiskun megyei labdarúgó I. osztályt megnyerő Kiskunfélegyháza vendégeként lépett pályára az elmúlt hétvégén a Hódmezővásárhelyi FC megyei élvonalra készülő felnőtt csapata.

A gyakorlást a vásárhelyiek kezdték jobban, kétgólos előnybe kerültek, végül mégis döntetlen lett a csörte vége. Szűcs Róbert vezetőedző a Rádió 7-nek elmondta, hogy a csapatban elsősorban az elmúlt szezonban a megyei élvonalban szereplő fiatal vásárhelyiek és az NB III-as csapat vásárhelyi illetőségű játékosai kaptak szerepet a hajtós mérkőzésen.

„Nem vallottak szégyent a játékosok. 2-0-ra vezettünk, utána fordított az ellenfél 3-2-re, kihasználták a rutintalanságunkat. A végén viszont egyenlítettünk, tehát nem rossz eredmény ez a bajnok otthonában. A játékból persze sok mindent még nem lehet leszűrni, a srácok akartak és ez volt most a lényeg. Az elmúlt szezonbeli megyeegyes keretünket, az NB III-ban sérüléssel bajlódó Rácz Dezső, Koncz Adrián egészítette többek között ki. Szabó Márk még nem tudott pályára lépni, kisebb sérülése van” – fogalmazott a tréner.

Forrás: radio7.hu