A testi fenyítéssel semmit nem érünk el a gyermekeknél! 1

A fizikai büntetés helyett több módszer is van a gyermeknevelésre – hangzott el a Vásárhelyi Mindennapok Facebook-sorozat vasárnap esti adásában. Havasi Katalin gyermekorvos, Fidesz-elnök legújabb beszélgetésének témája az volt, hogy szabad-e testi fenyítést alkalmazni a fiatalkorúakkal szemben.

A vendég Molnárné Dobsa Magdolna óvodapedagógus volt, aki négy évtizedes pályafutása során nemrég bejelentette nyugdíjba vonulását, valamint felvételről Szekeres István pszichiáter, gyermekpszichiáter fejtette ki véleményét.

Molnárné Dobsa Magdolna szerint a gyermekek tetteire nem szabad agresszióval reagálni, mivel az további agressziót szül. E helyett meg kell teremteni a kicsiknél a biztonságos és szeretetteljes légkört, hogy a fejlődés minél nagyobb nyugalom mellett történjen meg.

– A nevelés egyik alappillére, hogy a gyermekben megfelelő önkép alakuljon ki, amit a szülői viselkedés határoz meg. A mondatok pedig jóval kevesebbet érnek, mint a tettek – egészítette ki Szekeres István. Hozzátette, amennyiben testi fenyítésre kerül sor, a gyermekben önértékelési zavar és félelem alakul ki, és úgy gondolja, hogy az életben mindig az erősebb győz.

A büntetéstől való félelem viszont nem a rossz viselkedéstől tartja távol, hanem abba az irányba viszi el, hogy amennyiben rosszat csinál, akkor ne bukjon le. Valamint, ha sűrűn szembesül agresszióval, később ő is agresszívvá válik, és a saját gyermekeivel is hasonlóan bánik majd – hangzott el.

Amennyiben lemaradt a Vásárhelyi Mindennapokról, itt tekintheti meg azt: