Közlemény Toll

A május 21-én megjelent, „Példa nélküli jogszerűtlenségre figyelmeztetnek Zsurzsa József kinevezése kapcsán”, illetve a 2019. június 12-én közzétett, „Vásárhelyi járásbíróság: mi állhat a törvénytelen kinevezés hátterében?” című cikkeink kapcsán az alábbi közlemény megjelentetését kérte portálunktól a Szegedi Törvényszék, illetve a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnöke. Miután korábban is megírtuk, a témában megkeressük és megszólaltatjuk őket, az általuk küldött közleményt változtatás nélkül közöljük, hozzájárulva ezzel az olvasók teljes körű és tárgyilagos tájékoztatásához.

Közlemény

A Promenad.hu „A hírek főutcája” elnevezésű internetes oldalon 2019. május 21-én megjelent „Példanélküli jogszerűtlenségre figyelmeztetnek Zsurzsa József kinevezése kapcsán” című és a 2019. június 12-én megjelent „Vásárhelyi járásbíróság: mi állhat a törvénytelen kinevezés hátterében?” című írásokban a Szegedi Törvényszékkel, annak elnökével, dr. Tárkány-Szűcs Babettel, valamint a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság Elnökével, dr. Zsurzsa Józseffel kapcsolatban valótlan tényállításokkal és híresztelésekkel, valós tények elhallgatásával, valamint a becsület csorbítására alkalmas, a jó hírnevet sértő kijelentésekkel szemben a való tények a következők.

Dr. Zsurzsa Józsefet először 1997. júniusában nevezték ki a Hódmezővásárhelyi Városi Bíróság elnökévé 5 éves időtartamra 2002. júniusáig. Második alkalommal 2002. júliusától 2008. júliusáig szólt elnöki kinevezése, majd 2008. júliusától 2014. júniusáig harmadik alkalommal is elnöki kinevezést nyert. Mindhárom alkalommal egyedüli pályázó volt az elnöki tisztségre.

Harmadik vezetői ciklusának megkezdése után több évvel 2011-ben lépett csak hatályba A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, amely bevezette azt a korlátozást, hogy a bíróság elnöke és az elnökhelyettese ugyanazon bírósági vezetői tisztségre csak két alkalommal nevezhető ki, ezt követő kinevezésre csak az Országos Bírói Tanács (OBT) előzetes hozzájárulásával kerülhet sor.

Ezt a rendelkezést a már korábban történt vezetői kinevezésekre természetesen nem kellett alkalmazni, így 2014. júniusáig dr. Zsurzsa József három vezetői ciklusát minden korlátozás nélkül végigvihette.

A 2014-ben kiírt újabb elnöki álláshelyre dr. Zsurzsa József pályázatát ismét egyedüliként nyújtotta be és kérte a Szegedi Törvényszék Elnökét, dr. Tárkány-Szűcs Babettet, hogy az újabb elnöki kinevezéshez szükséges OBT hozzájárulást az OBT-től kérje meg. Ez a Szegedi Törvényszék Elnöke részéről meg is történt, azonban az OBT a felmentést a 2011-ben hatályba lépett rendelkezésre figyelemmel nem adta meg, mivel a pályázó már korábban három vezetői cikluson keresztül töltötte be a tisztséget.

Dr. Zsurzsa József tehát ezen 2014-ben történt pályázat benyújtásakor is a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság kinevezett elnöke volt, ezért volt szükség az OBT megkeresésére.

Az eredménytelen pályázatra tekintettel a Szegedi Törvényszék Elnöke új pályázatot írt ki a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnöki tisztére vonatkozóan, melyet pályázata alapján dr. Lukács Levente bíró nyert el és 2018. február 23-ig ő töltötte be a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnöki tisztét. Ezen időszak alatt dr. Zsurzsa József beosztott bíróként dolgozott a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon.

Az OBT közleményeiben és a Promenad.hu valamennyi cikkében elhallgatta azt a körülményt, hogy 2018-ban a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság elnöki tisztségére ismételten kiírt pályázatra dr. Zsurzsa József úgy nyújtotta be pályázatát, hogy már négy éve beosztott bíróként dolgozott a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon. Tehát nem hivatalban lévő elnökként, hanem beosztott bíróként pályázott a tisztségre, ezért a vonatkozó jogszabályok alapján kinevezéséhez nem volt szükség az OBT előzetes hozzájárulására, így ennek kapcsán sem a Szegedi Törvényszék Elnökének, sem az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Elnökének, dr. Handó Tündének semmilyen intézkedést nem kellett megtennie ezzel kapcsolatban.

E kinevezés kapcsán a Szegedi Törvényszék Elnökét, ellentétben a fenti cikkekben állítottakkal semmilyen érdek nem vezérelte a kinevezés kapcsán, kizárólag az igazságszolgáltatás érdeke.

Tény ugyanakkor, hogy a törvényben előírt 15 fő helyett már hosszabb ideje 11 fővel működő OBT összetételével és működésével kapcsolatban nem csak a bírósági szervezeten belül merültek fel komoly aggályok, hanem már az Alkotmánybíróságon is eljárás van folyamatban az OBT-vel szemben az Alapvető jogok biztosa kezdeményezése alapján.

Az OBT többek között a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fenti elnöki kinevezésével kapcsolatban törvénysértésre hivatkozva kezdeményezett dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal Elnöke ellen eljárást az országgyűlés előtt. Az országgyűlés plenáris ülése 2019. június 11-én az Igazságügyi bizottság indítványával egyezően megerősítette hivatalában az OBH elnökét megállapítva, hogy az OBT eljárása alaptalan volt.

A Szegedi Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó valamennyi bíróság az Alaptörvényben és a bíróságokra vonatkozó jogszabályokban írt kötelezettségeknek megfelelően végzi munkáját és visszautasít minden, a bíróságokat és a bírói függetlenséget érintő külső befolyásolási kísérletet.

Dr. Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék Elnöke és Dr. Zsurzsa József, a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság Elnöke