2600 Csongrád megyei gyermek kikapcsolódását biztosítják az Erzsébet-táborban

Nyáron 12 Csongrád megyei településen zajlik napközis tábor – írja a delmagyar.hu.

Az Erzsébet-táborok évről évre egyre több lehetőséget kínálnak, míg 2016-ban 90 ezren vettek részt a programokon, 2017-ben ez a szám már meghaladta a 100 ezret, 2018-ban 126 ezer táborozót ért el a program, 2019-ben pedig megközelítheti akár a 130 ezres összlétszámot – összegzi az adatokat a Délmagyar.

Hozzáteszik, a résztvevők között hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, gyermekvédelmi gondoskodásban élő, sajátos nevelési igényű, fogyatékkal, továbbá betegséggel élő és gyógyuló gyermekek is vannak. A táboroztatási programnak része a klasszikus ottalvós balatoni osztálykirándulás, a nyári balatoni élménytábor és a családi Erzsébet-tábori hosszú hétvégék, az egész éves erdélyi táborozási lehetőség, az ország több száz pontján megvalósuló napközi táborok, valamint a Gyógyító Szent Erzsébet-táborok is. Mindezek mellett a szervező Erzsébet Alapítvány télen fővárosi ünnepi rendezvényeket tart a gyermekek számára.

2600 Csongrád megyei gyermek kikapcsolódását biztosítják az Erzsébet-táborban 1

12 helyszín, 2600 gyermek

A napközi táborok is népszerűek, hiszen a lakóhely közelében, az ország több száz pontján nyújtják azokat az élménydús és ismeretorientált programokat, amelyek megalapozhatják a tartalmas vakáció egy-egy hetét. Csongrád megyéből 12 település érintett a nyári táboroztatásban. Bakson 43, Bordányban 40, Csongrádon 797, Derekegyházon 48, Felgyőn 38, Kisteleken 207, Mártélyon 135, Mindszenten 197, Nagymágocson 347, Ópusztaszeren 178, Szegeden 345 és Üllésen 186 gyermek részvételével zajlanak a táboroztatások. A megyei településeken összesen közel 2600 gyermek Napközi Erzsébet-tábora valósul meg, amely magában foglalja a napi négyszeri bőséges étkezést és a 8 órától 16 óráig tartó vakációs programkavalkádot. A táborokat önkormányzatok, általános iskolák, művelődési házak és könyvtárak szervezik meg helyben, míg a programokat a gyermekeket jelentkeztető pedagógusok állították össze.

Forrás és fotók: delmagyar.hu