Egészségügyi dolgozókat képeznek tovább a makói és a vásárhelyi kórházban

Összesen 22 szakdolgozó és 5 orvos vehet részt a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó intézményből szakmai továbbképzésen.

Havasi Katalin orvos igazgató a Rádió 7-nek elmondta, hogy a többi között gyakorlatvezetői képzésben több területen bővíthetik ismereteiket a dolgozók, így a későbbiekben ők maguk is képezhetnek majd szakembereket, míg az orvosok különféle népegészségügyi problémák kezelési specialitásait sajátíthatják el. Hangsúlyozta, ez a pályázat olyan eszközök beszerzésére is lehetőséget ad, amelyekkel modellezhető a betegellátás, így bizonyos munkafolyamatokat nem a betegek ellátása közben kell gyakorolni.

Hozzátette: a 6-tól 24 hónapig tartó képzések értéke 230 millió forint, amelyet 100 százalékos támogatással hazai és uniós pályázati forrásból valósítanak meg. Havasi Katalin erről részletesen így nyilatkozott: „A pályázatot az EMMI írta ki, de ez egy uniós és hazai keretből közösen finanszírozott pályázati forrás. 22 szakdolgozó és 5 orvoskolléga vesz benne részt. Ez a mindennapi életben azt fogja jelenteni, hogy ennyi olyan szakemberünk lesz, akik egy-egy területen sokkal nagyobb tudással rendelkezik.”

Forrás: radio7.hu