1

A bérfejlesztésekről, a kormánnyal való megállapodásokról tartott ma délután sajtótájékoztatót Cser Ágnes, Havasi Katalin és Kallai Árpád a vásárhelyi kórháznál. Beszámoltak az elmúlt időszak együttműködésének eredményéről, valamint a szakszervezet jövőbeli céljairól.

Három éve, 2016-ban állapodott meg  az egészségügyben dolgozók bérének emeléséről a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a kormány. Cser Ágnes, a szakszervezet elnöke elmondta, hogy a magyar kormánnyal folytatott tárgyalások során megállapodtak abban, hogy a bérfelzárkóztatást kiterjesztik az egészségügyi ágazat valamennyi dolgozója számára.

Továbbá felidézte, hogy korábban 67,5 százalékos béremelést értek el az orvosok és a szakdolgozók. Jelenleg pedig a gazdasági, műszaki és háttérszolgáltatást nyújtók bérének növelése emelése a következő lépés, mivel ők eddig nem részesültek.

Ahogy fogalmazott, a 67,5 százalékos béremelést az orvosok két lépcsőben már megkapták, az egészségügyi szakdolgozóknak az utolsó emelés határideje novemberéről az idei év júliusára lett előrehozva.

Cser Ágnes hangsúlyozta, kiemelt céljuk továbbra is az, hogy a hálapénzt kivezessék az egészségügyből. Valamint az egészségügyben dolgozók bére arányos legyen a szakmában eltöltött évek számával, és a szakmai tapasztalattal.

Hozzátette, a 2017-ben elindított komoly minimálbér és garantált bérminimum fejlesztés összetolta a bértáblákat, így aki 10-20 éve a szakmában dolgozik, ugyanannyit kereshet mint egy kevesebb tapasztalattal rendelkező.

Az elnök asszony hangsúlyozta, a bértáblákat összetolta a 2017-ben elindított minimálbér és garantált bérminimum fejlesztés. Azaz, az a munkavállaló, akik a szakmában dolgozik 10-20 éve, ugyanakkora bér kaphat, mint az a személy, aki kevesebb tapasztalattal rendelkezik.

Dr. Havasi Katalin, a CSMEK orvos igazgatója a sajtótájékoztatón ismertette, a dolgozói érdekképviselet helyi és országos szinten is jól működik.

Dr. Kallai Árpád, a CSMEK főigazgatója elmondta, a kamarai választások jelenleg is zajlanak. Reményeik szerint olyan érdekképviselet alakul majd, amely az elkezdett munkát tovább folytatja.